Mozgalmas hónapok állnak az Effekteam csapata mögött. Képzésekkel, workshopokkal, kutatással, tanácsadással és sokféle szakmai tartalommal támogattuk a hazai vállalatokat a társadalmi felelősségvállalás, a CSR és az ESG terén. Most egy kis szünetet tartunk, elmegyünk pihenni, feltöltődni, hogy szeptembertől újult erővel tudjuk folytatni a munkát.
Az Effekteam 2025-ben is igyekszik aktív szerepet betölteni a vállalati felelősségvállalás és fenntarthatóság hazai diskurzusában. Egyesületünk fennállásának huszadik évére sokat változott a cégek társadalmi és környezeti kérdésekhez fűződő viszonya, ami a korábbinál lényegesen tudatosabb, szakmai alapokon nyugvó megközelítést tett szükségessé. Ráadásul, a CSRD és ESG szabályozások életbe lépése nyomán olyan újfajta követelményekkel is szembesülnek az üzleti szereplők, melyek még aktuálisabbá teszik, hogy támogassuk a felelős vállalati működést. Éppen ezért az elmúlt hónapok során gőzerővel dolgoztunk azon, hogy hiteles, naprakész és gyakorlatias tudással járuljunk hozzá a cégek CSR és ESG céljainak megvalósításához.
Vállalati programok – nem csak elméletben
Az első hét hónap során több vállalati önkéntes nap és támogatási pályázati program szervezésében vettünk részt. Az elmúlt közel 20 év tapasztalatait kamatoztatva segítettük a cégeket CSR-kezdeményezéseik sikeres lebonyolításában, a stratégiai tervezéstől a hatásmérésig. A közös munka során született jógyakorlatokat szakmai előadások, cikkek és videóanyagok formájában is megosztottuk, hogy más szervezetek számára is hasznosítható tudást nyújtsanak. Ezt a munkát ingyenes online CSR tanácsadással is támogattuk, amivel különösen a kisebb cégek felelős működését igyekeztünk előmozdítani.
Kutatás: hogyan formálja át az ESG a CSR-t?
Tavasszal átfogó kutatást végeztünk az ESG és CSR megközelítések kapcsolatáról, amelyben közel félszáz vállalat osztotta meg tapasztalatait és meglátásait. A felmérés célja az volt, hogy megértsük, hogyan hat az ESG-megfelelés gyakorlata a korábban kialakított CSR struktúrákra, és hogy milyen típusú tudásra, kapacitásra van szükségük a cégeknek a fenntartható működéshez. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy az ESG nem kiszorítja, hanem új szintre emeli a CSR-t, stratégiai keretet adva a vállalatok társadalmi szerepvállalásához.
CSR workshopok: alkalmazható tudás, valódi tapasztalatok
Júniusban két interaktív CSR workshopon foglalkoztunk a társadalmi felelősségvállalás gyakorlati oldalával. Szó volt a vállalati önkéntesség sikeres működtetéséről, a stratégiai szemléletmódról, valamint a támogatási pályázatok tervezéséről és hatásméréséről is. A résztvevő vállalatok megosztották tapasztalataikat, kihívásaikat és sikeres megoldásaikat – a közös gondolkodás értékes ötleteket adott a jövőre nézve is. Az elhangzott előadásokról felvételt készítettünk, a videók – a kapcsolódó prezentációkkal együtt – elérhetőek honlapunkon.
Szakmai tudásanyagok – a nyárra is
Egész évben folyamatosan osztottunk meg szakmai tartalmakat: háttérelemzéseket, jógyakorlatokat, esettanulmányokat, interjúkat és híreket a CSR, az ESG és a vállalati fenntarthatóság témáiban. Ha valaki nyáron sem szeretne elszakadni a szakmai fejlődéstől, érdemes felkeresnie honlapunkat és visszanéznie a korábbi tartalmakat – hiszen a vállalati felelősségvállalás nem megy szabadságra.
Most pihenünk, de ősszel újra találkozunk
Augusztusban az Effekteam csapata is elmegy pihenni, feltöltődni, és szeptember elején térünk vissza. Ez idő alatt leveleinket korlátozottan olvassuk, kommunikációs csatornáinkat is pihentetjük. Ősszel ismét jelentkezünk – új ESG-CSRD kurzussal, szakmai eseményekkel és inspiráló tartalmakkal.
Addig is mindenkinek nagyon jó időtöltést, kellemes kikapcsolódást kívánunk!
az Effekteam csapata