Start a jövőért: Újabb 57 millió forintos támogatás a Tescótól

Start a jövőért: Újabb 57 millió forintos támogatás a Tescótól

Start a jövőért: Újabb 57 millió forintos támogatás a Tescótól

Start a jövőért: Újabb 57 millió forintos támogatás a Tescótól

Elstartolt a Tesco közösségi pályázati programjának második fordulója, amely elsősorban a gyermekekre, illetve 25 év alatti fiatalokra fókuszáló helyi projektek számára nyújt 57 millió forintos támogatást. Az Effekteam szakmai közreműködésével megvalósuló Start a jövőért pályázatra május 2-ig lehet jelentkezni. A szavazási szakaszba továbbjutók a helyezések függvényében 500 ezer, 300 ezer, illetve 150 ezer forintot nyernek mind a 60 körzetben, a szakmai szempontok alapján kiemelkedő projekteket pedig különdíjjal jutalmazzák a szervezők.

Fókuszban a fiatalokat célzó projektek

Május 2-ig lehet pályázni a Tesco Start a jövőért programjának második fordulójában elsősorban a gyermekekre, serdülőkre és fiatalokra pozitív hatást gyakorló helyi projektek anyagi finanszírozásáért. A közösségi kezdeményezés célja, hogy forrást biztosítson szerte az országban olyan intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek főként a közvetlen környezetükben élő 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani. A program ugyanakkor egyéb jó ügyeket – például az állatokat, az időseket vagy a hátrányos helyzetű felnőtteket – szolgáló pályázatok számára is nyitva hagyja a támogatási lehetőséget.

Több száz nyertes a Start a jövőért első fordulójában

„A Start a jövőért első fordulója igazán sikeres volt. 450-nél is több pályázat érkezett be, melyek mintegy 40 százalékát juttatta tovább a szakmai zsűri a szavazási szakaszba. Ezek mintegy 80 százaléka kifejezetten a 0-25 éves korcsoportot célozza. Büszke vagyok rá, hogy összesen 176 szervezetet támogathattunk 57 millió forinttal, melynek szétosztásában vásárlóink is részt vettek 2,3 millió szavazattal. Így többek között gasztronómiai élményprogram, zenei tábor, társasjátékklub, városi kalandtúra, jótékonysági családi sportnap, tanulmányi kirándulás hátrányos helyzetű gyermekeknek, tanulási nehézséggel küzdő diákok fejlesztőfoglalkozása, valamint horgásznapközi megvalósítása is elkezdődhetett a Tesco segítségével. Bízunk benne, hogy most is hasonlóan nagy lesz az érdeklődés, és változatosnál változatosabb közösségi ötletek megvalósításához járulhatunk hozzá” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

Körzetenként akár 1 millió forint finanszírozás

A Start a jövőért program az áruházak elhelyezkedése alapján kialakított 60 körzet mindegyikében közel 1 millió forint támogatást nyújt. A pályázatokat ezúttal is egy független szakmai testület bírálja el, amely a pályázati dokumentumban felsorolt kritériumok alapján választja ki körzetenként azt a legjobb maximum 3 projektet, amelyek sorsáról aztán a Tesco üzletek vásárlói döntenek a vásárláskor kapott szavazózsetonokkal. A szavazási szakaszba továbbjutott pályázatok az elért helyezésüknek megfelelően 500 ezer, 300 ezer, illetve 150 ezer forintot nyernek minden körzetben. A szervezők pedig szakmai szempontok (pl. kidolgozottság, innovativitás, kreativitás, fenntarthatóság) alapján egy vagy akár több pályázatot különdíjjal is jutalmazhatnak.

Ismét változatos témákban várják a jelentkezőket

A Tesco főként civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, szociális szövetkezetek; magántulajdonban lévő nonprofit kkv-k; köznevelési, felsőoktatási, szociális és egészségügyi intézmények; könyvtárak és művelődési központok; család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények; társasházak és lakásszövetkezetek; valamint informális csoportok jelentkezését várja. Nevezni 6 kategóriában lehet: művészet és kultúra; oktatás és készségfejlesztés; közösségi tevékenységek és kapcsolatok építése; környezet- és természetvédelem; testi és lelki egészség; valamint az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem.

Bővebb információ a program részleteiről, a pályázati feltételekről, valamint a korábbi nyertesekről a Tesco honlapján található.

A Start a jövőért támogatási program teljes folyamatát az Effekteam menedzseli a pályázat kiírásától és a projektek adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton át, a pályázókkal való kapcsolattartásig. Szintén egyesületünk végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, illetve az eredményekről és a hatásokról az összefoglaló riportok elkészítését. Ha cégének szakértő támogatásra van szüksége pályázati programja megvalósításában, vegye fel a kapcsolatot az Effekteammel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!