A Tesco meghosszabbította az Effekteam szakmai közreműködésével megvalósuló Start a jövőért pályázati program harmadik fordulójának jelentkezési határidejét. A pályázatok benyújtásának végső időpontja november 14. A kezdeményezés elsősorban a 25 év alattiakra fókuszáló helyi közösségi projekteket karolja fel, és összesen 57 millió forintot biztosít a támogatásukra.
Az eredeti határidőhöz képest egy héttel tovább lehet pályázni a Tesco Start a jövőért elnevezésű programjának harmadik fordulójában elsősorban a gyermekekre, serdülőkre és fiatalokra pozitív hatást gyakorló helyi projektek anyagi finanszírozásáért. A közösségi kezdeményezés célja, hogy forrást biztosítson szerte az országban olyan intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek főként a közvetlen környezetükben élő 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani. A program ugyanakkor egyéb jó ügyeket – például az állatokat, az időseket vagy a hátrányos helyzetű felnőtteket – szolgáló pályázatok számára is nyitva hagyja a támogatási lehetőséget.
57 millió forint sorsa a helyi közösségek kezében
A Start a jövőért nem csupán anyagi segítséget nyújt, hanem egyben lehetőséget arra, hogy a közösségek együtt formálják a jövőt. A program érdekessége ugyanis, hogy a helyben élőkre bízza a lakókörnyezetükben megvalósuló kezdeményezésekről szóló végső döntést. A Tesco áruházak vásárlói szavazhatnak ugyanis a szakmai zsűri által továbbjuttatott pályázatokra, amelyek a voksok sorrendjének függvényében mind a 60 körzetben egyenként 500 ezer, 300 ezer, illetve 150 ezer forintot nyernek. Az áruházlánc így országszerte összesen 57 millió forint támogatást oszt szét, a legkiemelkedőbb projekteket külön is díjazva.
A második fordulóban 164 szervezet kapott esélyt és anyagi segítséget, hogy többek között iskolai gasztronómiai szakkört, és fenntarthatósági gyerekkonferenciát szervezzen vagy élménytanulásra alkalmas zöld intézményudvart hozzon létre gyermekek, illetve fiatal felnőttek számára.
Széles körű pályázati lehetőség, hat kategóriában
A Tesco főként civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, szociális szövetkezetek; magántulajdonban lévő nonprofit kkv-k; köznevelési, felsőoktatási, szociális és egészségügyi intézmények; muzeális és közművelődési intézmények, könyvtári ellátást biztosító intézmények; család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények; társasházak és lakásszövetkezetek; valamint informális csoportok jelentkezését várja 6 kategóriában: művészet és kultúra; oktatás és készségfejlesztés; közösségi tevékenységek és kapcsolatok építése; környezet- és természetvédelem; testi és lelki egészség; valamint az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem.
A szakmai hátteret ezúttal is az Effekteam biztosítja
A hagyományoknak megfelelően, a támogatási program teljes folyamatát az Effekteam Egyesület menedzseli a pályázat kiírásától és a projektek adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton át, a pályázókkal való kapcsolattartásig. Szintén az egyesület végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, illetve az eredményekről és a hatásokról az összefoglaló riportok elkészítését.
A program részleteiről és a pályázati feltételekről bővebb információ a Tesco weboldalán található.
