A SPAR Magyarország évről-évre számos egészséggel, szociális szférával, oktatással, kultúrával, sporttal és állatvédelemmel kapcsolatos szervezetet, ügyet támogat, s elkötelezetten segíti a hazai kisvállalkozásokat, hogy termékeikkel megjelenhessenek az üzletlánc polcain.
A SPAR Magyarország az egész évet átfogóan szervez és támogat jótékonysági kezdeményezéseket. Tavaly a vállalat több mint 244 millió forintot fordított nemes célok támogatására vásárlói segítségével. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal immár 26. éve működik együtt szorosan az élelmiszerlánc: közös gondolkodásuk, ötleteik és kezdeményezéseik mentén az elmúlt évtizedekben számos jótékonysági akció tér vissza rendszeresen, újabb kezdeményezéseiknek köszönhetően pedig folyamatosan bővül a támogatottak köre. A karitatív szervezetet közel 47,4 forintnyi pénzbeli-, illetve termékadománnyal tudta támogatni a vevőivel együtt a SPAR 2022-ben. Ebből az összegből a vevők által megvásárolt adománykártyák értéke 24,7 millió forint volt. A közös adománygyűjtéseknek köszönhetően további 143 tonna élelmiszer és több mint 58 ezer darab tanszer kerülhetett a rászorulókhoz.
Tizenkét tonna száraz táp jutott bajba jutott állatoknak
„Mancs a bajban!” elnevezéssel 2022 májusában immáron második alkalommal szervezett kétnapos állateledel-gyűjtő kampányt a SPAR az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal karöltve. A kijelölt INTERSPAR áruházakban a civil állatvédő szervezetek munkatársai a vásárlók adományainak köszönhetően a kutyáknak több mint 10 ezer kilogramm száraz tápot, 3500 doboz konzervet, míg a cicáknak több mint 1700 kilogramm száraz tápot, 2700 doboz konzervet, 4400 csomag alutasakos eledelt és 1400 kilogramm macskaalmot gyűjtöttek. A „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés során a vásárlókat bevonva a vállalat közös erővel segített a bajba jutott négylábúakon, eközben pedig igyekezett a felelős állattartás és az állatvédelem fontosságára is felhívni a figyelmet, valamint a civil szervezetek értékes munkájával is jobban megismerteti a lakosságot. A SPAR Magyarország a fentieken kívül több mint tíz éve segíti az itthoni menhelyek, állat- és vadasparkok munkáját azzal, hogy az áruházakban feleslegessé váló, kereskedelmi forgalomból kivont termékeket nekik ajánlja fel.
A SPAR-os gyerekek is felhőtlenül táborozhattak
A SPAR Magyarország, mint hazánk egyik legnagyobb foglalkoztatója 2022-ben is segítséget nyújtott abban, hogy munkavállalói gyermekei nyáron táborozni tudjanak. Az elmúlt évtizedben – a járvány miatt a 2020-as évet kivéve – minden esztendőben szervezett tábort munkatársai iskoláskorú gyermekeinek, ami 2013 óta több mint 200 millió forintos ráfordítással 4000 nebuló önfeledt nyaralását segítette elő a legalább öt napig tartó, ott alvós táborokkal. Nemcsak a gyermekeknek nagy kaland ez, de a SPAR-csoport kollégáinak is jelentősen megkönnyíti a nyári időszak szervezését.
Tanszerek a rászoruló gyerekeknek
Az Adni Öröm! kezdeményezés nyári tanszergyűjtő kampányának keretében a vásárlók rászoruló gyermekek iskolakezdését támogathatták a hazai INTERSPAR-okban megvehető adománykártyákkal, valamint az áruházakban személyesen megvásárolt, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek a helyszínen átadott füzetekkel, írószerekkel, tolltartókkal, iskolatáskákkal, tornacsomagokkal és egyéb hasznos taneszközökkel. A karitatív szervezet minden tárgyi adományt és pénzbeli felajánlást – amelyet szintén tanszerekre váltott be – szeptember elején juttatta el a nehéz helyzetben lévő családokhoz. A kezdeményezést 2021-ben indította el a hazai üzletlánc a szeretetszolgálattal karöltve, olyan hagyományt teremtve, amely 2022-ben is folytatódott: ezúttal több mint 58 000 darab tanszerrel és közel 2 millió forint értékű adománykártya megvásárlásával segítették a vásárlók az iskolaszergyűjtő kezdeményezését. A támogatást a SPAR Magyarország további 1 millió forinttal egészítette ki. Az áruházlánc vásárlóinak támogatásával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a 2022-es évben így mintegy 1500 gyermeknek segített új tanszerekkel, tornafelszereléssel, s a tanuláshoz szükséges egyéb eszközökkel.
Esélyegyenlőségi futam és adománygyűjtés a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon
Nyolcszáz hazai település és 83 ország több ezer futója vett részt tavaly októberben a 37. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon. A rendezvény egyik különlegessége volt a 10. FODISZ Esélyegyenlőségi Futam. Az esemény a fogyatékossággal élő, mozgáskorlátozott, illetve a szolidaritásukat kifejezni vágyó fiatalokat invitálta egy szimbolikus, 500 méteres táv lefutására. A program célja, hogy azok a fogyatékossággal élő gyerekek is átélhessék a versenyzés örömét és izgalmait, akiknek az aktív sportolás nem feltétlenül a mindennapok része. Az esélyegyenlőségi futam mellett a kétnapos sportnépszerűsítő programhoz hagyományosan több jótékonysági kezdeményezés is kapcsolódott.
Adni Öröm! az ünnepek előtt is
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös, Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akciója 2022-ben immár huszonhatodik esztendeje gondoskodott arról, hogy azok is részesülhessenek meghitt ünnepekben, akik mások segítségére szorulnak. A szeretetszolgálat önkéntesei karácsony előtt személyesen is kitelepültek a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekbe, ahol tartósélelmiszer-adományok gyűjtése volt a cél. A korábbi gyakorlatot folytatva ezúttal is, már az ünnepi időszak elején, december 1-jén elkezdődött az adománykártyák árusítása a pénztárakban, illetve a SPAR online shopban. Az ünnepek előtti időszakban sokan fejezik ki szolidaritásukat és együttérzésüket: egy, a SPAR Magyarország felkérésére készült kutatás szerint a megkérdezettek 43%-a vallja, hogy amikor adományoz, szinte látja maga előtt azoknak az arcát, akiknek segít, és az is kiderült, hogy az adományozók előnyben részesíti a személyesebb ajándékozást. Azért, hogy ezt az érzelmi többletet ki tudják fejezni a SPAR vásárlói, a tavalyi évben az áruházlánc arra is lehetőséget biztosított, hogy az adományozók óriásképeslapon vagy online módon üzenhessenek a megajándékozottaknak, így még személyesebbé válhatott az adományozás. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! akciója révén 2022-ben 143 tonna élelmiszerből készülhetett ajándékcsomag. Ez a mennyiség 19.500 családnak segített szebbé és meghittebbé tenni az ünnepeket. A SPAR online shop vásárlói pedig – a személyesen vagy online megvásárolható ajándékkártyákon keresztül – több mint 7,3 millió forint felajánlással járultak hozzá az akcióhoz, amely összeget szintén az élelmiszer-ajándékcsomagok összeállítására fordították.
Kétszázezer jótékony aludoboz árát fordították rászoruló gyermekek táboroztatására
Nemcsak a környezeti terhelést csökkentik jelentősen, de nehéz sorsú gyermekek nyaralását is segíthetik a SPAR Magyarország vásárlói, amikor visszaviszik, és az erre a célra felállított automatáknál beváltják a használt alumíniumdobozokat. A folyamat igen egyszerű: amikor a háztartásban összegyűlt alumínium dobozokat a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzleteknél megtalálható automatákban visszaváltják a fogyasztók, a folyamat végén az adakozásra lehetőséget kínáló gombot szükséges megnyomni, ahhoz, hogy az aludobozok értéke jótékonysági célokat szolgálhasson. A kezdeményezésnek köszönhetően 2022-ben 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Minél több magyar termékkel a vásárlókért
A SPAR Magyarország a magyar gazdák, családi vállalkozások, a magyar agrárium és feldolgozóipar mellett elkötelezett vállalat: a hazai termelők és a magyar termékek, innovációk ösztönzése üzleti filozófiájának alappillére. Felkarolásukat támogatja a 2019-ben startolt Hungaricool termékverseny, amelyre olyan magas minőséget képviselő, Magyarországon előállított, izgalmas termékeket várnak, amelyek új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek, a kiskereskedelmi láncokban széles körben még nem kaphatók. Ez a vásárlók számára azt jelenti, hogy évről évre újabb és újabb jó minőségű, hazai termelők által előállított árucikkeket vehetnek le a polcokról. 2022-ben negyedszer indult el a Hungaricool termékverseny, melyhez az ötletgazda SPAR mellett a K&H még aktívabb szerepvállalással csatlakozott: személyre szabott pénzügyi tanácsadással, finanszírozással támogatja a győzteseket, akiket marketingtámogatással és képzésekkel is segít a SPAR Beszállítói Akadémia. Ennek elsődleges célja, hogy a brandépítés terén olyan tudásanyaggal segítse a magyar kisvállalkozásokat, amely ösztönözi a további termékfejlesztést: ebből a vásárlók is profitálhatnak. Az eddigi három Hungaricool keretében már 26 győztes beszállító összesen több mint száz termékcikkel van jelen az áruházlánc polcain. A termékverseny mellett az üzletlánc a Régiók Kincsei elnevezésű programjával is támogatja a hazai kistermelőket azzal, hogy termékeiknek helyet biztosít polcain. A piros alma logóval jelölt termékek választásakor a fogyasztók a különböző hazai régiókból származó kistermelőket támogatják vásárlásukkal.
SPAR Segítő Kezek Program
A SPAR Magyarország lehetőségeihez mérten szívesen támogat olyan szervezeteket, amelyek társadalmilag jelentős ügyeket, akciókat hívatottak felkarolni. Az élelmiszerlánc ezért életre hívott egy pályázati rendszert évekkel ezelőtt, amelynek keretében átlátható módon, egyenlő esélyeket biztosítva tud támogatni különböző kezdeményezéseket. 2022-ben a SPAR Segítő Kezek pályázati program keretén belül 80 civil alapítvány, egyesület részesült támogatásban, mintegy 8,5 millió forint értékben.
A SPAR fenntarthatósági kezdeményezéseiről további információ itt olvasható: www.sparafenntarthatojovoert.hu