fbpx

A SIMPACT közhasznú nonprofit szervezet gyakorlatorientált, 2 napos, cash flow terv készítési képzést szervez az Erste Social Banking-gel közösen nonprofit szervezetek és társadalmi vállalkozások számára. A képzésekre 2023. március 30-án és április 18-án, az ERSTE Alapítvány által támogatott SEEDS program keretében kerül sor. A jelentkezéseket március 24-ig várják a szervezők.

A SIMPACT eredetileg azért dolgozta ki képzést az ERSTE Bank Social Banking kérésére, hogy ha egy szervezet külső forrást kíván bevonni (pl. utófinanszírozott pályázat előfinanszírozása bankhitelből), akkor a bank, befektető, támogató felé érthetően és meggyőzően tudja bemutatni az adott program vagy teljes szervezet pénzügyi tervét. Ugyanakkor a képzés mások számára is érdekes lehet, mert tágan értelmezve a pénzügyi tervezésről szól. De nem csak pénzügyeseket várnak: az érdeklődők az alapszintű témáktól fokozatosan jutnak el a haladó témakörökig, így azok is részt vehetnek, akiknek (még nincs) pénzügyi hátterük, mert a legfontosabb dolgokat ők is érteni fogják.

A képzés első napján a bevételek és a kiadások tervezésének módszereiről lesz szó, ami inkább megalapozó ismeretet jelent, míg a második napon olyan haladóbb témák kerülnek terítékre, mint a komplex CF terv, az érzékenységvizsgálat és forgatókönyvelemzés, illetve a finanszírozói szempontok. A képzés március 30-án és április 18-án személyes workshop keretében valósul meg Budapesten, jellemzően 6-8 szervezet részvételével. Az interaktív módon zajló, a valós életből – elsősorban a nonprofit és a társadalmi vállalkozási szektorból – vett példákon alapuló program teret hagy az érdeklődők kérdéseinek is, sőt igény esetén minden résztvevőnek lehetősége van egyszeri másfél órás egyéni, online konzultációra is a saját CF-tervével kapcsolatban.

A képzést az ERSTE Alapítvány támogatja, így a résztvevőknek csupán a részvételi díj kisebb részét kell finanszírozniuk. A díj tartalmazza a részvétel díját, a képzési napokon biztosított étkezést és ellátást, valamint hozzáférést azon workshop-ok kivetített anyagaihoz, hand-outjaihoz és Excel-sablonjaihoz, amelyeken a résztvevő jelen volt. Jelentkezni legkésőbb 2023. március 24-ig lehet ezen a linken: https://bit.ly/Cashflowkepzes2023