fbpx

Provident – A május az Önkéntesség Hónapja

Provident – A május az Önkéntesség Hónapja

A Provident anyavállalata, az International Personal Finance 2016 óta májust az önkéntesség hónapjaként ünnepli, így ebben az időszakban mind a tizenegy tagországban több ezer kolléga támogat munkájával és adományaival jó ügyeket. A „Provident Őrangyalok” programsorozatban itthon közel ezren vettek részt.

A vállalat az önkéntes munka mellett anyagiakkal is támogatja a kiválasztott intézményeket, összesen 4.000.000 forint értékben. A támogatáson felül a kollégáik saját maguk is adományoztak az általuk választott intézményeknek, jó ügyeknek.

Szegeden például az elektronikus klip-adminisztráció országos bevezetését követően felszabadult papírkészletet kollégáik továbbadták iskoláknak, óvodáknak, ahol rajzpapírként és írásgyakorláshoz boldogan vették őket használatba a gyerekek. Nyíregyházán a Nyíregyházi Állatbarát Alapítvány telephelyén foglalkoztak munkatársaik a kutyusokkal. Hajdúnánáson a helyi Állatvédő Alapítványnál szorgoskodtak és segítettek a kert felújításában. Hajdúszoboszlón a Manókert Óvoda ’Ficánka’ csoportja boldogan vett át egy tetemes mennyiséget a digitalizáció nyomán feleslegessé vált papírkészletekből. Miskolcon és környékén a helybéli csapataik több idős ügyfelük kertjét segítették felásni, és részt vettek a tavaszi ültetésben. Esztergomban az Esztergomi Kórház szülészeti osztályának gyűjtött egy futó kollégájuk adományokat, Tiszagyendán a Máltai Szeretetszolgálat helyi sporttelepének öltözőjében nagytakarítottak. Géberjén helyi óvodájában kertészkedtek, dolgozóik egy csoportja a Mátraháza pihenőt és a Napfényhimnusz parkot tisztította meg a hulladékoktól.

Debrecenben az „Együtt az Állatokért” menhelyen 40 kutyusnak tették szebbé a napját közös játékkal és élelmiszer adományokkal. Gyulán a helyi kollégák a Kiserdőben és környékén szedték össze a hulladékokat. Pápán a veszprémi kereskedelmi csapat 500 kg tartósélelmiszert és több mint 100 kisebb-nagyobb fejlesztő játékot adott át a Pápai Család- és Gyermekjóléti Központnak. Az UltraBalaton 2019- en két futócsapatuk és 5 biciklistájuk az idei Balaton-kerülésen egy tűzkárt szenvedett kollégájuk családja javára gyűjtött adományt.

Kaposváron pedig a Kutyatár Állatvédő Egyesülethez 1 tonna állateledellel és kutyajátékokkal 200 kutyust örvendeztettek meg.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!