fbpx

Az OTP Bank akadálymentesítési stratégiája mentén folyamatosan fejlesztéseket hajt végre digitális és bankfióki környezetben egyaránt. Az új technológiák újabb és újabb lehetőségeket teremtenek, amelyeket a belső működésükben és az ügyfelek számára közvetlenül is jól érzékelhető kiszolgálásban egyaránt kamatoztatnak.

2018 kiemelkedő év az eredmények tekintetében. Az OTP Bank vakok számára is biztonságosan használható, „beszélő” bankjegykiadó-automatákkal, hallássérültek ügyintézését segítő videó-tolmácsszolgáltatással és érzékenyített ügyfélhívó rendszerrel szerelte föl több száz fiókját országszerte. A fejlesztések kivitelezésében több szakmai szervezettel működött együtt, többek között a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal, a Budapesti Műszaki Egyetem Beszédtechnológia és Intelligens Interakciók Laboratóriumával, valamint a KézenFogva Alapítvánnyal. Honlapja és internetbankja komplex akadálymentesítése mellett a bank legalább ennyire fontos feladatának tartja a társadalmi érzékenyítést is, ezért 2018-ban országos szemléletformáló kampányt indított, amivel rendhagyó módon és eszközökkel hívta fel a figyelmet az ügy fontosságára a „Sokaknak mindennapos, másnak a mindennapok kihívása” mottó jegyében.

További információk a projekttel kapcsolatban: https://www.otpfenntarthatosag.hu/hu/akadalymentes