fbpx

NI Hungary Kft. – WATCH – Women at Tech

NI Hungary Kft. – WATCH – Women at Tech

Az Agóra Tudományos Élményközponttal való stratégiai partnerségünk kiindulópontja a Corporate Impact stratégiánk, amelynek neve: Engineering Hope – egy jobb világért. A társadalom egyre inkább technológia-központúvá válik, a mérnökök munkája életünk minden területén egyre fontosabbá válik. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a mérnöki utánpótlás sokszínűségének biztosításával a női mérnöki pályát is népszerűsítsük. Döntő fontosságú a STEM oktatáshoz való hozzáférés növelése a szakterületünkön kisebb arányban jelen lévő csoportok, így a lányok körében is. A 10. osztályos lányok még időben megszólíthatók a női mérnöki hivatás gyakorlatorientált bemutatásával, sikerélményt nyújtva és valós pályaválasztási lehetőséget kínálva számukra. Ezért nyújtottuk az Agóra Tudományos Élményközpontnak tavaly a 15 millió forintos támogatási összeget és nagy öröm látni, hogy mi mindent valósított meg az 50 résztvevő a félév során. Reméljük, hogy sok hasonló együttműködés valósulhat még meg, amelyben az ipar szereplői által nyújtott tapasztalat és hozzáadott érték tud hasznosulni a partnerek remek kezdeményezéseiben, programjaiban. 22 önkéntes kollégánk is segített a félév során a mérnöki pálya szépségeinek bemutatásában, a programhoz kapcsolódó tanagyag kidolgozásában és az egyes csapatoknak a projektek szakmai megvalósításában. Az eredmény lenyűgöző: többek között okostükröt, interaktív lótuszvirágot, lézerhárfát és automata állatetetőt is készítettek a 10. osztályos lányok.

További információ a projekttel kapcsolatban:

Iratkozzon fel hírlevelünkre!