fbpx

A Nhood minden évben számos alapítványt támogat, és fontosnak tartja, hogy dolgozói adományokkal is hozzájáruljon a közös jóhoz. Emellett a cég az általa üzemeltetett Auchan Korzó bevásárlóközpontok számára is szervezett támogatásokat, ingyenes szűrővizsgálatokat.

A Nhood Hungary munkatársainak idén is több alkalommal volt lehetőségük az otthonukban feleslegessé vált, de még használható ruháikat, háztartási eszközeiket jótékony célra felajánlani. Az adományokkal nemcsak a nehéz körülmények között élőket segítik, hanem egyúttal második életet adnak a különböző használt tárgyaknak, meghosszabbítva élettartamukat és ösztönözve a körforgásos gazdaságot.

A Nhood idén ötödik éve támogatja a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Avas Területi Szolgáltatási Központját. Évente négyszer, minden évszakban szezonális ruhákat, cipőket, ágyneműket, gyermekjátékokat juttat el a miskolci rászorulóknak. A központ vállalja a tárgyi felajánlások szétosztását az ott élők nagy örömére, hozzájárulva a családok szociális problémáinak megoldásához. A cég 2023-ban körülbelül 60 zsák, nagyrészt ruhát adományozott az intézménynek.

A tavalyi év során indult a vállalat együttműködése a borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésével foglalkozó InDaHouse Hungary Egyesületessel, akik többször is részt vettek a Nhood által szervezett Auchan Korzó Élményplacc rendezvényeken. Az ingatlanszolgáltató cég munkatársai idén szeptemberben kilenc zsák ruhát, gyermekjátékot, iskolatáskát és tanszereket juttattak el az egyesület Hernádszentandráson létesített adományboltja számára. A jó állapotú használt ruhák és tárgyak az adományboltnak köszönhetően második életet kapnak, hiszen így a környéken élő hátrányos helyzetű családok alacsony áron megvásárolhatják a mindennapi élethez szükséges használati tárgyakat. A minimális ellentételezésre azért van szükség, mert a rászorulók szívesebben elfogadják a felajánlott tárgyakat, eszközöket, ha azokat kifizetik, mintha adományként jutnak hozzá.

A Nhood dolgozói önkéntes munkájukkal is segítették az egyesület működését. Július folyamán két napon át vettek részt az InDaHouse hernádszentandrási tanodájának felújításában, hozzájárulva ahhoz, hogy szeptemberben itt is megkezdődhessenek a tanító és fejlesztő foglalkozások.

A Cseriti hazánk legrégebbi és legnagyobb adománybolt hálózatát üzemelteti 2011 óta. Kifejezetten vállalatokat célzó programjukban újrahasznosított gyűjtődobozokat helyeznek el cégeknél, irodaházakban, melyekben a feleslegessé vált, de még használható háztartási eszközöket lehet gyűjteni. A Nhood munkatársai a tavaszi és az őszi akció során összesen kilenc zsák konyhai és fürdőszobai eszközt, dísztárgyakat, táskákat, pénztárcákat, gyermekjátékokat, ékszereket és papír-írószert adományoztak a szervezet számára. A felajánlott használati tárgyakat a Cseriti budapesti boltjaiban kedvezményes áron vásárolhatják meg az érdeklődők.

Emellett a cég két további nonprofit szervezetnek nyújtott irodaszer adományt – a Ritka és Veleszületett Rendellenességekkel élők Országok Szövetségének és a mozgáskorlátozott, halmozottan fogyatékos gyermekeket segítő Csillagház Alapítványnak.

A társaság az idei évben is szervezett támogatásokat az általa üzemeltetett Auchan Korzó bevásárlóközpontok számára. A Ceetrus képviseletében olyan egészségmegőrző szervezetek tevékenységét támogatta, melyek nemcsak számára, de az Auchan Korzó márka célcsoportjai számára is értéket képviselnek.

A Nhood 2023-ban is figyelemfelkeltő kommunikációs kampánnyal és nagyobb összegű pénzadománnyal segítette a legismertebb hazai emlőrákkutatással, gyógyítással, önsegítő csoportok szervezésével foglalkozó Emlőrák Gyógyításért Alapítvány munkáját. A felajánlott összegből az alapítvány olyan eszközöket vásárol, melyek a daganatos betegek gyógyítási körülményeit javítják. Az együttműködés részeként az alapítvány vezetője októberben, a mellrák ellenes küzdelem hónapjának keretében tájékoztató előadást is tartott a cég munkatársai részére.

Novemberben, a prosztatarák elleni küzdelem havában, a cég szintén figyelemfelkeltő kommunikációs kampánnyal és nagyobb összegű pénzadománnyal segítette hazánk legnagyobb férfiegészséggel foglalkozó szervezetét, a MentsManust Magyarország Egyesületet, és két ingyenes lakossági prosztatarák szűrésnek is helyszínt biztosított az Auchan Korzókon.

Az ingatlanszolgáltató évek óta támogatja az Auchan Korzó nevében a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetet is, amely nemcsak az ország, de Európa vezető szív- és érrendszeri betegségeket kezelő intézményei közé tartozik. A kórház gyermekambulancia osztálya számára idén is olyan orvosi és egyéb eszközöket – például gyermekszőnyeget, székeket – adományozott, melyek hozzájárulnak az ott kezelt betegek állapotának javulásához és a kórházi részleg kényelmét is növelik.

Az anyagi támogatásokon túl legalább olyan fontos a Nhood számára, hogy az Auchan Korzó vásárlóit tájékoztassa a szervezetek munkájáról, a betegségek megelőzése és gyógyítása érdekében tett erőfeszítéseikről, illetve felhívja a lakosság figyelmét az egészséges életmód és a szűrővizsgálatok fontosságára, ezzel is segítve mindennapjaikat.