fbpx

A 2018-as nagy sikernek köszönhetően a Vodafone Magyarország Alapítvány tavaly is meghirdette a Vodafone Digitális Díjat (VDD), amelyről többször is beszámoltunk az Effekteam különböző kommunikációs csatornáin. A díjra, amelynek teljes menedzselését az Effekteam csapata végzi, március 6-ig lehet pályázni. Flakstad Emőkével, a Vodafone Magyarország Alapítvány főtitkárával a VDD kapcsán egyebek között a szervezet pályáztatási gyakorlatáról beszélgettünk.

Miért pályázati formában nyújt támogatást az alapítvány?

Alapítványunknak több programja is fut, amelyek közül erre az egyre, azaz a VDD-re lehet pályázni. Azért döntöttünk így, mert úgy véljük, ez lehet a leghatékonyabb módja annak, hogy innovációkat vonzzunk be. Rengeteg jó és hasznos kezdeményezés vesz körül bennünket, sokszor azonban nem is ismerjük őket, sosem találkozunk velük. Ha mi magunk állnánk neki keresgélni, valószínűleg nem találnánk ilyen jó és eredeti pályamunkákat, vagy hosszabb időt venne igénybe a felkutatásuk. A pályáztatásnak köszönhetően a látókörünkbe kerülnek olyan fiatal szakemberek is, akikre mi talán nem is gondolnánk, mint lehetséges pályázókra. Egyértelműen a hatékonyság az, ami miatt a pályáztatás mellett döntöttünk.

Miért éppen a megjelölt célokat és fókuszt (Digitális Esélyegyenlőség, Digitális Társadalom, Bolygónk és Fenntarthatóság) választottátok a VDD pályázatban?

Azért, mert ezek egybecsengenek a Vodafone Magyarország céljaival. Ezekben a témákban, ügyekben a cég maga is szeretne innovátorként megjelenni, illetve szeretne digitális megoldásokat találni a társadalmi problémákra, kihívásokra. A pályázatban megjelölt témakörök viszonylag jól lefedik korunk legfontosabb kérdéseit. Úgy vélem, hogy ha valakinek van egy jó gondolata, megoldása, nem létezik, hogy a három kategória közül ne találna egyet, amelyikbe azt be tudja illeszteni.

Mi jellemzi az eddig beérkezett pályázatokat, mennyire vagytok elégedettek azok minőségével?

Nem érkezett még be túl sok pályázat, mert a pályázók jellemző módon, legalábbis eddig így tapasztaltuk, az utolsó néhány napban aktivizálják magukat. Ugyanakkor a már beadott pályamunkák között van olyan, amelyik az 5G alkalmazásra épül, úgyhogy várjuk, mi jöhet még ezután… Nagyon szeretnénk, ha a 2018-as pályázók is újra jelentkeznének, mert mondjuk a két éve még csak ötlet szinten létező, és ezért elutasított elképzelésüket időközben megvalósították. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem ötleteket várunk, hanem kész megoldásokat.

Hogyan látod, az általatok megítélt támogatásokkal milyen eredményeket, hatásokat sikerült elérnetek? Ki tudnál-e emelni esetleg olyan programot, amelyiknek mérhetően is nagy hatása volt?

Az egyik nagyon ígéretes tavalyi pályamunka, az Onco VR projekt, elkészült: egyfelől megszületett a játék, másfelől már több mint 30 esetben tesztelték is az eszközt a gyerekek. Az eredményekből a pszichológus kollégák már le tudnak vonni bizonyos következtetéseket arról, hogy milyen hatással lehet ez a gyerekek gyógyulási folyamatára. A projektgazdával, aki egyébként tagja az idei projekteket elbíráló zsűrinek, ebben az évben is szeretnénk együttműködni. Szeretnénk kiszélesíteni a programot, és átvinni azt első körben olyan budapesti, később pedig vidéki kórházakba, ahol tartósan beteg gyerekeket kezelnek. Ez összesen 8-9 intézményt jelent országosan. Ennek a projektnek tehát idővel a szélesebb körben kifejtett hatásairól is tudunk majd információkat megosztani.

Egy másik program, amelyiknek kiterjedt társadalmi hatása van, a PregnaScan. Ez egy innovatív, az egészségtudatos várandósok számára kifejlesztett otthoni egészségmonitor. A szolgáltatást kifejlesztő csapat 16 városban 20 védőnőt vont be a projektbe, és csaknem 70 kismamával dolgoztak együtt. Összesen 1370 mérés eredményeit rögzítették eddig. A védőnők arról számoltak be, hogy azok a kismamák, akik korábbi terhességeik idején nem tudtak bemenni a vizsgálatokra, nagyon nagy örömmel végezték el a méréseket otthon, játékosan, oldott hangulatban. A projekt koncepciója ugyanis nem az, hogy kiszűrjenek valamilyen betegséget, hanem éppen ellenkezőleg: az egészséges várandósság áll a fókuszában. Sőt, a projektben nemcsak azt nézték, hogy jók-e az értékek, hanem az eredmények alapján tanácsokkal is ellátták a kismamákat. Ennek hatására például azok a kismamák, akik a korábbi terhességük, terhességeik alatt nem mozogtak, most elkezdtek sportolni. A projekt eredményeként nemcsak tornászni kezdtek el a várandósok, hanem elkezdték például a masszázst, és egészségesebben is táplálkoztak. Ezeket a hatásokat emelték ki a projekt bemutatása során a PregnaScan munkatársai.

Általában véve mit üzennétek a pályázóknak, mire figyeljenek, amikor egy olyan nagyvállalathoz pályáznak, mint a Vodafone Magyarország?

Ismételten hangsúlyozom, hogy a VDD-re nem ötleteket, hanem kész megoldásokat várunk. Az se tántorítson el senkit, hogy az a megoldás, amivel pályázna, már akár évek óta egy piacon jelen lévő termék vagy szolgáltatás, és már bekerült a köztudatba is. Ezzel semmi gond nincsen. Ha valaki úgy gondolja, hogy van egy jól működő, kreatív megoldása, és azt szívesen fejlesztené tovább, akkor nyugodtan pályázzon. Ha a kész megoldásnak már vannak eredményei és akár példákon keresztül bemutatható a működése, akkor nekünk is könnyebb dönteni, mi sem zsákbamacskát veszünk.

Egy másik fontos szempont, hogy az adott alkalmazás, eszköz, megoldás minél szélesebb társadalmi rétegeket érjen el, minél több ember életét segítse, tegye jobbá, könnyebbé.

A Vodafone egy mobilszolgáltató cég, amelyik a mobilinnovációt, ennek a technológiának a fejlesztését tűzte a zászlajára, ezért nem jelent hátrányt, ha olyan megoldásokkal jelentkeznek nálunk, amelyek a mobiltechnológiára épülnek. A sima webes projektek valószínűleg hátrányt fognak szenvedni a modernebb megoldásokkal szemben. Olyasmit keresünk, ami a lehető legegyszerűbben segíti az emberek mindennapjait. Biztosan sokan hallottak az Életmentő applikációról, amelyet 10 nap alatt több mint 350 ezren töltöttek le. Ebben az a zseniális ötlet, hogy nagyon egyszerűen tudunk vele segítséget kérni: egyetlen gombot kell csak megnyomni, nem kell informatikusnak lenni ahhoz, hogy alkalmazni lehessen.

Mióta dolgoztok együtt az Effekteammel, és miért őket választottátok?

Három éve dolgozunk együtt a csapattal. A Főállású Angyal programunk keretében kezdtük a közös munkát, ami azután fokozatosan kiterjedt a VDD-re, illetve különböző önkéntes programokra is. Nagyon fontos számunkra az a szakmai tudás, az a kompetencia, az a sok területről származó tapasztalat, amely az Effekteamben felhalmozódott, és a hatékonyságuk sem elhanyagolható tényező. A különböző társadalmi kérdésekről nagyon hasonlóan gondolkodunk, ami megkönnyíti a közöttünk zajló kommunikációt. A csapat éppen akkora, amekkorával még könnyen és hatékonyan lehet dolgozni, ugyanakkor mégis különböző kompetenciákkal bíró szakemberek találhatók benne.

Miért tartjátok fontosnak, hogy ne pusztán együttműködjetek az Effekteammel, hanem tagok is legyetek a szervezetben?

Azért, mert ennek köszönhetően, az Effekteam által szervezett eseményeken, workshopokon, egyéb rendezvényeken megismerhetjük más vállalatok, intézmények CSR-tevékenységét, jó gyakorlatok kerülnek elő, amelyekből mi is ötleteket meríthetünk, szembesülhetünk a miénktől eltérő megközelítésekkel bizonyos ügyekben és így tovább. Nagyon sokat tudunk tehát tanulni és fejlődni a tagságunk révén.  

Az interjút készítette: Bognár Károly