fbpx

Microsoft – Lányok ötleteit várja a Microsoft az MI felhasználására

Microsoft – Lányok ötleteit várja a Microsoft az MI felhasználására

Elindult a Microsoft DigiGirlz AI Challenge 2020 verseny, amely kifejezetten a digitális világ és a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő lányoknak szól. Az első akadályt sikeresen teljesítők 2021 májusáig adhatják be ötleteiket arról, hogy a mesterséges intelligencia miként segítheti a gyermekek életét.

A kreatív lányoknak ugyanúgy helyük van az informatika, a kódolás és a mesterséges intelligencia izgalmas világában, mint a fiúknak. A hangsúly az ötleten van, ehhez kell hozzátenni a megvalósításhoz szükséges eszközt, a mesterséges intelligencián (magyarul: MI, angolul: artificial intelligence, AI) alapuló megoldást.

A lányok már tavaly is bizonyítottak: több mint kétszázan fogadták el a Microsoft és a Digitális Tudásért Alapítvány közös kihívását. A díjazottak között volt a 12 éves Fenyőházi Panna is, aki olyan robotot készített 3D nyomtatóval, amely mesterséges intelligencia segítségével képes vicceket mesélni.

Most újra itt a lehetőség, hogy a lányok megmutassák, milyen változatos módokon képesek felhasználni a mesterséges intelligenciát. A jelentkezők két korcsoportban indulhatnak: 8-11 évesek és 12-18 évesek. A megmérettetés első körében három, korcsoportonként eltérő nehézségű kvízt kell kitölteniük, amelyek témakörei a digitális világ, a programozás, a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság. Az első kvíz október 16. óta érhető el a Logiscool honlapján, a második 2020 decemberében, a harmadik pedig 2021 februárjában kerül fel a weboldalra. A kvízek visszamenőleg is elérhetőek lesznek, így a később csatlakozók is ki tudják majd tölteni őket.

Aki az első akadályt sikerrel vette, vagyis mindhárom kvízt kitöltötte és átlagosan a kérdések legalább harmadára helyesen válaszolt, továbbjut a második fordulóba, ahol már a mesterséges intelligenciáról szóló projektet kell benyújtani 2021 áprilisában. A kihívást legjobban teljesítő lányok 2021 májusában egy online élménynapon vehetnek részt a Microsoft Magyarország szervezésében, és további értékes nyeremények is gazdára találnak.

A kihívásra a verseny oldalán található linkeken keresztül várják a jelentkezéseket.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!