fbpx

K&H Bank Zrt. – Start it @K&H inkubátor

K&H Bank Zrt. – Start it @K&H inkubátor

A Start it @K&H Magyarország legnagyobb startup vállalkozásokat támogató nagyvállalati inkubátorprogramja, amelyet a K&H Csoport működtet. A vállalkozásösztönzési program célja a magyar vállalkozói szféra támogatása, fellendítése és az innovatív ötletek felkarolása, erősítése, amit a K&H társadalmi felelősségvállalási (CSR) megfontolásokból, ingyen nyújt. A program nagy fejlődési potenciállal rendelkező, jellemzően korai fázisban lévő startupokat karol fel, iparági megkötés nélkül és legalább 6 hónapon keresztül segíti őket termékfejlesztési, befektetéskeresési céljaik elérésében.

Ehhez hozzájárul a folyamatos, csapatokra szabott mentortámogatás, a belsős szakmai workshopok, a programban korábban részt vett alumni csapatokkal közös tudásátadás, az olyan külső partnerekkel folytatott együttműködések, mint az Unilever vagy a Telenor, de a budapesti és győri közösségi iroda és az 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomaghoz való hozzáférés is.

A programban eddig, 2017-es indulása óta 60 csapat vett részt, akik több mint 5,5 millió euró tőkebefektetést kaptak, és amelyeknek több mint 80%-a ma is sikeresen működik.

Az inkubátor évente két alkalommal, ősszel és tavasszal várja az új csapatokat, az idei évben kiemelten fenntarthatósági fókusszal, azért, mert a hosszútávú törekvésekkel összhangban úgy gondolja, hogy a fenntarthatóbb működés irányába történő elmozdulás a szemléletformálással, a sikeres, jó példákkal kezdődik, így építhető zöldebben a jövő gazdasága.

További információk a projekttel kapcsolatban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!