fbpx

Kárpátok Alapítvány – Szakmai konferencia civileknek az ukrán háború kapcsán

Kárpátok Alapítvány – Szakmai konferencia civileknek az ukrán háború kapcsán

A Kárpátok Alapítvány „Civilek a végeken – az ukrán háború kapcsán kialakult krízisre adott válaszok”címmel szervez szakmai konferenciát május 17-én Egerben. A rendezvény keretében a krízishelyzet kezelésére alkalmazott eredményes megoldásokat ismerhetnek meg az érdeklődők.

Az egri Hotel Koronában megrendezésre kerülő konferencián olyan vidéki civil jó gyakorlatokat mutatnak be, amelyek sikeresen avatkoznak be a krízishelyzet megoldásába, és példa értékű módszerekkel, megoldásokkal, összefogással segítik mind az Ukrajnából a háború elől elmenekült embereket, családokat, mind pedig azokat az elsősorban civil szereplőket, akik most is Ukrajnában küzdenek.

A szervezők számítanak a témában érintett kormányzati, önkormányzati és civil szereplők – valamint nemzetközi szervezetek képviselőinek – aktív részvételére. A rendezvény során alkalom nyílik a problémák, nehézségek és megoldási lehetőségek megosztására, megvitatására és együttműködések kialakítására is.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Előregisztrációra itt van lehetőség: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdpBbOHV1N8w1OEKh_Sop-u5sjFImOqCaX2ULZo0Ji0foSWjw/viewform

Iratkozzon fel hírlevelünkre!