fbpx

Az egri székhelyű Kárpátok Alapítvány „Játék a Változásért” elnevezésű kezdeményezése minden szempontból a játékra helyezte a hangsúlyt: játékos foglalkozásokat szerveztek több, mint 29 000 gyermeknek, és LEGO játékokat is kiosztottak számukra. A tavalyról már ismert oktatási program mellett megvalósult „A Föld a Barátom!” alkotásverseny, a „Build to Give” akció és a „Meséld el Kockákkal!” workshopsorozat.

A „Játék a Változásért” oktatási programban három településen (Bükkszentmárton, Hevesaranyos és Szomolya) szerveztek környezetvédelmi és fenntarthatósági témájú foglalkozásokat a Kárpátok Alapítvány partnereinek közreműködésével. A programok keretében környezeti nevelők tartottak színes foglalkozásokat a hátrányos helyzetű gyermekeknek. A résztvevő fiatalok játékosan tanultak arról, hogy alacsony költségvetésből, otthoni eszközökkel, hozzávalókkal milyen módszereket tudnak alkalmazni, miket tudnak készíteni. A foglalkozások – a tavalyi évhez hasonlóan – felkerültek a környezetvédelmi játéktárba, melyet az alapítvány az elmúlt évi projekt eredményeképpen hozott létre.

„A Föld a Barátom” alkotásverseny során a gyerekek sokat tanulhattak a természet- és környezetvédelem témájáról az alapanyagok kiválasztásán és a produktumok létrehozásán keresztül. „A Föld a Barátom” szlogenen alapult az a döntés, hogy az első művekhez csupán a természetben megtalálható, illetve újrahasznosított otthoni alapanyagokat és eszközöket lehetett felhasználni. A résztvevő intézmények garantált LEGO vagy DUPLO Playbox adományban részesültek. Az alkotásokat 4 tagú zsűri véleményezte, melyben helyet kaptak a LEGO Csoport és a Kárpátok Alapítvány munkatársai. A kategóriánkénti első három helyezett és egy különdíjas további ajándékokkal gazdagodtak.

A „Meséld el Kockákkal!” program egy négy alkalmas inspirációs online workshop volt, melynek során hátrányos helyzetű, vagy halmozottan hátrányos helyzetű kisiskolás gyermekeket (is) tanító pedagógusok sajátíthattak el olyan innovatív módszereket, ötleteket, melyeket hathatósan tudnak alkalmazni munkájuk során.

Szintén a LEGO Csoport támogatásával került sor a „Build to Give” kezdeményezésre, melynek részeként két nagyszabású adományozási akciót valósított meg az alapítvány. Gyereknap alkalmából egy rajzért cserébe kaphattak LEGO vagy DUPLO játékokat a gyerekek, és az elkészült alkotások közül jó néhány a LEGO Nyíregyházi gyárában került kiállításra. A karácsonyi akció keretében az alapítvány több mint 17 000 gyereket ajándékozott meg Eger környéki partnerei segítségével.

A programról további információ itt található: https://jatekavaltozasert.hu/