fbpx

Kárpátok Alapítvány – Közösségfejlesztés az észak-magyarországi régióban

Kárpátok Alapítvány – Közösségfejlesztés az észak-magyarországi régióban

„Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” című projekt harmadik, záró évadában 17 civil szervezetet választott ki a Kárpátok Alapítvány Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékből az egyéves együttműködésre.

A projekt célja, hogy aktivizálja, és önkéntes tevékenységek által fejlessze az észak-magyarországi régióban található többnyire hátrányos helyzetű (kis)települések és nagyobb települések hátrányosabb helyzetű településrészein élő közösségeit, valamint elősegítse a közösségek valamennyi tagjának aktivizálását és tevékeny együttműködését.

A projekt közvetlen célcsoportjába tartoznak a települések (kis)közösségei, melyek tagjai önkéntes tevékenységet valósítanak meg, hogy saját közösségeiket a közösség további tagjait bevonva fejlesszék.

A hároméves projekt során a Kárpátok Alapítvány összesen 45-50 formális és nem formális közösséggel működik együtt. Az együttműködők részt vesznek a projektben megvalósuló fejlesztési folyamatban, képzéseken, konferenciákon, egyeztetéseken, közösségi rendezvényeken, melyek során felkészülnek saját helyi fejlesztési kezdeményezéseik minél hatékonyabb és eredményesebb megtervezésére és megvalósítására. A helyi fejlesztési kezdeményezések aktuális problémák megoldására, vagy helyi szükségletek kielégítésére irányulnak, és megvalósításuk önkéntesek bevonásával történik, így a résztvevők szívesen fogadják érdeklődők jelentkezését.

A projekt keretében többek között Bükkszentmártonban felújításra került a közösségi ház, az egri Béke-telepen szemétszedési akció valósult meg, Hevesaranyoson fejlesztő gyermekprogramok kerültek megszervezésre, valamint számos túra, fesztivál, közösségi rendezvény és gyermekprogram került megvalósításra, eddig mindösszesen közel 6000 fő vett részt a helyi összefogást erősítő programokon.

Az „Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” EFOP-1.3.5-16-2016-00915 című projektről bővebb információ az Alapítvány honlapján olvasható.

Az Alapítvány a projekt előmeneteléről, az egyes eseményekről honlapján (www.karpatokalapitvany.hu) és Facebook oldalán (https://www.facebook.com/karpatokalapitvany/) is folyamatosan hírt ad az érdeklődők számára.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!