Az IKEA olyan közhasznú, non-profit szervezetek számára hirdetett támogatási programot az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével, melyek hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok és családtagjaik vagy fogyatékossággal élő emberek életkörülményeinek javítását szeretnék előmozdítani IKEA termékek és lakberendezési megoldások segítségével. A nagy érdeklődésre tekintettel a vállalat úgy döntött, hogy a programot – az eredeti kiíráshoz képest – még több szervezet számára teszi elérhetővé és a pályázati határidőt december 15-ig meghosszabbítja.
Az IKEA küldetése, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek számára. Ezt fontos feladatának tartja a helyi közösségeken belül is, ahol áruházaival jelen van. Éppen ezért hívta életre az IKEA Veled közösen programot, melynek keretében a munkatársak és a vásárlók bevonásával választja ki azokat a – közhasznú, non-profit szervezetek által tervezett – projekteket, melyek megvalósításához segítséget nyújt.
A termékadomány formájában rendelkezésre álló, 12 000 000 forint összértékű támogatásra meghosszabbított határidővel, legkésőbb december 15-én éjfélig várják a jelentkezéseket. Nevezni olyan pályázatokkal lehet, melyek az IKEA áruházainak vonzáskörzetében (Budapesten és Pest vármegyében) élő, hátrányos helyzetű (szociálisan rászoruló, bántalmazott vagy beteg) gyerekek, fiatalok és családtagjaik, illetve fogyatékossággal élő emberek szükségletein alapulnak, lakhatásukat, rehabilitációjukat vagy felzárkózásukat segítik, és a projekt során legalább egy szoba, illetve egy helyiség teljes átalakítása, kialakítása és/vagy berendezése megtörténik.
A benyújtott pályázatok közül a szakmai zsűri 4 nagy- és 4 kisprojektet, választ ki, melyek továbbjutnak a szavazási szakaszba. Az előbbiek keretében a pályázók bútoradományt és szerelést igényelnek, valamint vállalják legalább egy szoba vagy egy helyiség teljes átrendezését, melynek során az IKEA lakberendezői felmérik és megtervezik annak ideális megoldását, míg az utóbbiak esetében a pályázóknak csak bútoradományra és szerelésre van szükségük.
A vásárlói szavazásra továbbjutó 4 nagy projekt közül 2 pályázat a hátrányos helyzetű gyerekeket, fiatalokat és családtagjaikat, 2 pályázat pedig a fogyatékossággal élő embereket érinti. Ezeket összértékben maximum 9 400 000 forint termékadománnyal támogatja a lakberendezési vállalat. A zsűri által továbbjuttatott 4 kisprojektre az IKEA munkatársai szavazhatnak. A voksoláson vegyesen – előre nem meghatározott arányban – vesznek részt a két célcsoport jobblétét elősegítő projektek, melyekhez összértékben maximum 2 600 000 forint termékadománnyal járul hozzá a vállalat.
A vásárlói és munkatársi szavazás 2025. január 20. és február 2. között valósul meg. A voksolás eredményeként összesen 3 nyertes pályázat kerül kiválasztásra a következő kategóriákban, de minden szavazásra kerülő projekt részesül bizonyos mértékű támogatásban: hátrányos helyzetű gyerekekre és családjukra fókuszáló nagy projekt; fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozó nagy projekt és az IKEA munkatársai által megszavazott kisprojekt.
A támogatásban részesülő szervezeteknek lehetőségük lesz arra, hogy igénybe vegyék azoknak az IKEA munkatársaknak a segítségét, akik önkéntesen felajánlják, hogy egy munkanapjukat a kiválasztott szervezetnél töltik el, illetve ott segítenek a projekt keretében kiválasztott termékek összeszerelésében, illetve egyéb feladatok elvégzésében.
A pályázat az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével valósul meg. A szervezet részt vesz a pályázati folyamat kidolgozásában, a dokumentáció összeállításában, a pályázat meghirdetésében és a beérkező projektek formai előszűrésében.
Részletes pályázati feltételek és jelentkezési lehetőség: https://www.ikea.com/hu/hu/this-is-ikea/community-engagement/veledkozosen-pub615ca050/