fbpx

Holcim Magyarország Kft. – Holcim Közösségi Érték Program

Holcim Magyarország Kft. – Holcim Közösségi Érték Program

A Holcim Közösségi Érték Program (KÉP) célja a Holcim Királyegyházi Cementgyár és Bükkösdi Kőbánya környéki 31 település helyi civil szervezetei által kezdeményezett, a lakossági együttműködést és összetartozást előmozdító projektek megvalósításának támogatása. A pályázatot 2018-ban indítottuk útjára, 2023 tavaszán hirdettük meg 10. pályázati ciklusunkat. A vállalat fenntarthatósági törekvéseivel összhangban a pályázat fókuszterületei:

▪ közösségi programokon keresztül megvalósuló oktatási, képességfejlesztési projektek gyermekek, fiatalok és felnőttek számára;

▪ egészségmegőrzés, egészséges életmód kialakítását célzó közösségi tevékenységek;

▪ környezetvédelmi, ezen belül elsősorban a klímavédelemmel, körforgásos gazdasággal, valamint a víz és a természet megőrzésével kapcsolatos közösségi programok;

▪ a helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos kezdeményezések, beleértve a fenntartható építészet témájában született projekteket;

 ▪ valamint egyéb, a helyi közösségi élet előmozdítására, fejlesztésére irányuló kezdeményezések.

A támogatás keretösszege pályázati ciklusonként: 4.000.000 Ft, az egy projekt által elnyerhető összeg legfeljebb 500.000 Ft. A projektek kiválasztása az igazságosság és egyenlőbánásmód elvén, valamint a pályázati felhívásban meghatározott szakmai szempontok alapján valósul meg.

A Holcim KÉP 2018-2023 között megvalósult 9 ciklusának eredménye: 56 szervezet által 121 támogatott projekt valósult meg 17 településen, összesen 36,5 millió forint hozzájárulással.

További információ a projekttel kapcsolatban:

Iratkozzon fel hírlevelünkre!