Kétezerötszáz tő komló elültetésével a sör legfontosabb ízesítőjének termelése indul újra Magyarországon a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) és a HEINEKEN Hungária kezdeményezésében.
A nagymúltú magyar hagyománnyal rendelkező növény nagyüzemi termelése lehetővé teszi, hogy a hazai sörgyártás ismét magyar gazdák termékeire támaszkodjon, így hamarosan hazai komlóból készülhet majd a Soproni sör. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária olyan modellt valósít meg Kastélyosdombón, amely kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható, emellett hozzájárul a termesztésben résztvevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is. A magyar mezőgazdaság pedig egy új, hosszú távon is fenntartható ágazatban erősítheti regionális pozícióit.
Több mint egyéves előkészítés után kerülhetett sor az első komlópalánta elültetésére. Ez idő alatt a programban résztvevőket megtanították a növény termesztésének fortélyaira, ápolási követelményekre, valamint azokra a speciális technikákra, amelyek révén a palántából a sörgyártás során használható alapanyaggá nevelhető a komló. Az ültetés első napján jelen volt és a munkálatokba is bekapcsolódott dr. Nagy István agrárminiszter, Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója és Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.