fbpx

Generali – A kkv-k fenntarthatósági céljait támogatja a Generali

Generali – A kkv-k fenntarthatósági céljait támogatja a Generali

A Generali Csoport harmadik alkalommal hirdette meg átfogó, nemzetközi fenntarthatósági pályázatát, melynek célja a kis- és középvállalkozások támogatása, a kkv-k fejlődésének és fenntarthatósági törekvéseinek elősegítése. Az EnterPRIZE elnevezésű vállalkozásfejlesztő és szemléletformáló programra április 28-ig lehet jelentkezni.

A kkv-k fenntarthatósági felzárkóztatása évek óta kiemelt téma, amihez az uniós országok kormányzatai és a szabályozó hatóságok mellett többek között a nagyvállalatok és a pénzügyi intézmények is nagymértékben hozzájárulhatnak. Ennek elősegítése érdekében hívta életre 2021-ben a Generali Csoport az EnterPRIZE programot, amelyhez a Generali Biztosító is csatlakozott. A siker számokban is mérhető: tavaly másfélszeresére emelkedett a pályázó kkv-k száma, a korábbi 81 helyett 127 magyar vállalkozás jelentkezett a programba.

A Generali idén is meghirdette fenntarthatósági pályázatát a kkv-k körében, három kategóriában. A biztosítótársaság a munkavállalói jólét kategóriában olyan jelentkezéseket vár, melyek célja a munkavállalók vagy családjaik támogatása valamilyen formában – például egészségmegőrzési program, tréningek, képzések, vagy szabadidős programok szervezésének segítségével. A környezetvédelem kategóriában olyan kezdeményezésekkel lehet pályázni, melyek csökkentik a környezeti terhelést – legyen szó káros anyagok kibocsátásának csökkentéséről, újrahasznosításról, edukációról, vagy akár megújuló energiaforrások használatáról. A mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás kategóriában pedig olyan programok, ötletek beküldését várja a Generali, melyben az adott vállalat a cég mikrokörnyezetében élő embereknek nyújt segítséget.

A pályázatokat április 28-ig lehet beküldeni, az eredményhirdetés június 9-én várható. A kategóriák nyertesei egyenként bruttó 5 millió forintos támogatásban részesülnek a pályázat keretében benyújtott programjuk megvalósításához. A legjobb ötlettel pályázók a későbbiekben bemutatásra kerülnek a Generali Csoport nemzetközi EnterPRIZE pályázatán, ahol elnyerhetik a Generali nemzetközi fenntarthatósági hős címet is.

A pályázatról bővebb információ itt olvasható: https://generalielorelatok.hu/projektek/sme-palyazat/

Iratkozzon fel hírlevelünkre!