Tanár, kommunikációs szakember, vezetőként feladatai közé tartozik a Coca-Cola HBC hazai külső kommunikációs stratégiájának tervezése és irányítása, a szponzorációs és társadalmi felelősségvállalási programok kialakítása és működtetése. Pályája 2001-ben indult a Philip Morris Magyarország Kft-nél, ahol főként Public Affairs feladatokat látott el, majd 2004-től nemzetközi cégeknél dolgozott PR tanácsadóként és kommunikációs vezetőként. 2007-ben csatlakozott az akkori Pannon, ma már Telenor Magyarország Zrt. kommunikációs csapatához, és többek között ő felelt a cég 2010-es névváltási stratégiájáért. 2011-től négy éven át a Vodafone Magyarország belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgatójaként dolgozott, ezt követően a Samsung Electronics magyarországi kommunikációs vezetője volt, ahonnan egy éles váltással az FMCG világába tért vissza 2017 őszén. 2012 óta elnökségi tag az Effekteamnél.
2000 óta dolgozik vállalati kapcsolatok, vállalati felelősségvállalás, belső- és külső kommunikációs területeken, hazai és nemzetközi munkakörnyezetben. Szakmai karrierjét a Brit nagykövetség Információs és Sajtóosztályán kezdte, majd 7 évig dolgozott a Vodafone Magyarországnál, ahol egyrészt elindította és vezette a Vodafone Magyarország Alapítvány működését, valamint úttörő szerepe volt a vállalati felelősségvállalás terület kialakításában és megszilárdításában. Ezt követően a Tesco Magyarországnál támogatta a vállalati kommunikáció valamint a vállalati felelősségvállalás stratégiájának kialakítását, irányítását és megvalósítását. 2017 őszétől a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.-nél a Public Affairs és vállalati kommunikációs területek munkáját szervezi.
Biológus, szervezetpszichológus, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Korábban a Milieukontakt Oosteuropa, majd az Ökoszolgálat Alapítvány munkatársa volt. 2003 óta foglalkozik a civil szektor jogi-szabályozási környezetének fejlesztésével, de bőséges tapasztalatokkal rendelkezik a különböző adományi és pályázati programok lebonyolítását és működtetését illetően is, nem utolsósorban az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap irányítása révén. Civil aktivistaként részt vett és vesz számos különböző kampány, nyomásgyakorló és tudatformáló akció megszervezésében.
Tanulmányait tekintve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi okleveles közgazdászként végzett, specializációi környezet és erőforrás gazdálkodás, valamint marketingkommunikáció. Ezt követően posztgraduális képzésben CSR szakközgazdászként végzett a Metropolitan Egyetemen, később a University of Leedsen. Jelenleg az Eximbank HR, marketing és kommunikációs ügyvezető igazgatójaként dolgozik. Ezt megelőzően marketing, kommunikációs és fenntarthatósági projektmenedzserként illetve vezetőként vállalat meghatározó szerepet olyan nagyvállalatoknál, mint a Hivetntures, Microsoft, GE, PwC vagy Mediaworks. Személyes felelősségvállalása, hogy fenntarthatósági szakértőként megszállottan próbálja a hazai szervezeteket mérettől és iparágtól függetlenül a fenntartható fejlődés, társadalmi és környezeti gondoskodás irányába terelni.
Tanár, sportriporter, közgazdász, marketing és kommunikációs szakember. Az Octogon360 Kommunikációs Ügynökség ügyvezetője, a hazai építőipari, design és tervezői szakma szereplőinek nyújtanak teljes körű marketing és kommunikációs szolgáltatást. Szabadúszóként tanácsadóként dolgozik. Korábban a Törley Kft. marketing, kommunikációs és CR vezetőjeként felelt a teljes bor és pezsgő üzletág marketing és kommunikációs stratégiájáért és annak megvalósításáért, olyan brandek támogatásával, mint a Törley, a Hungaria vagy a BB. A Törley Kft.-hez a Szerencsejáték Zrt.-től érkezett, ahol mintegy 8 évig dolgozott marketing és kommunikációs igazgatóhelyettesként, CR vezetőként illetve szóvivőként. Ezt megelőzően reklámügynökségeknél (mint például McCann Erickson) és nagyvállalatoknál (úgymint a British American Tobacco vagy a Provident Kft.) látott el marketing, kommunikációs vezetői és szóvivői feladatokat. Fogyaszt alkoholt (de mértékkel), szereti a focit (és sok más sportot), ő maga is aktívan sportol, a közhiedelemmel ellentétben pedig, soha nem tudta megmondani a szombati öt nyerő lottószámot. Az EMVFE alapító tagja. Rendszeresen szervez önkéntes akciókat családja, barátai körében, főleg gyermekek megsegítésére, elsősorban határon túlra. Két kislány, Kamilla és Adél anyukája.
Külső kommunikációs vezető, Coca-Cola HBC Magyarország

Public Affairs és kommunikációs vezető, Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
2000 óta dolgozik vállalati kapcsolatok, vállalati felelősségvállalás, belső- és külső kommunikációs területeken, hazai és nemzetközi munkakörnyezetben. Szakmai karrierjét a Brit nagykövetség Információs és Sajtóosztályán kezdte, majd 7 évig dolgozott a Vodafone Magyarországnál, ahol egyrészt elindította és vezette a Vodafone Magyarország Alapítvány működését, valamint úttörő szerepe volt a vállalati felelősségvállalás terület kialakításában és megszilárdításában. Ezt követően a Tesco Magyarországnál támogatta a vállalati kommunikáció valamint a vállalati felelősségvállalás stratégiájának kialakítását, irányítását és megvalósítását. 2017 őszétől a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.-nél a Public Affairs és vállalati kommunikációs területek munkáját szervezi.
Igazgató, Ökotárs Alapítvány
Biológus, szervezetpszichológus, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Korábban a Milieukontakt Oosteuropa, majd az Ökoszolgálat Alapítvány munkatársa volt. 2003 óta foglalkozik a civil szektor jogi-szabályozási környezetének fejlesztésével, de bőséges tapasztalatokkal rendelkezik a különböző adományi és pályázati programok lebonyolítását és működtetését illetően is, nem utolsósorban az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap irányítása révén. Civil aktivistaként részt vett és vesz számos különböző kampány, nyomásgyakorló és tudatformáló akció megszervezésében.
HR, marketing és kommunikációs ügyvezető igazgató, EXIM Magyarország
Tanulmányait tekintve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi okleveles közgazdászként végzett, specializációi környezet és erőforrás gazdálkodás, valamint marketingkommunikáció. Ezt követően posztgraduális képzésben CSR szakközgazdászként végzett a Metropolitan Egyetemen, később a University of Leedsen. Jelenleg az Eximbank HR, marketing és kommunikációs ügyvezető igazgatójaként dolgozik. Ezt megelőzően marketing, kommunikációs és fenntarthatósági projektmenedzserként illetve vezetőként vállalat meghatározó szerepet olyan nagyvállalatoknál, mint a Hivetntures, Microsoft, GE, PwC vagy Mediaworks. Személyes felelősségvállalása, hogy fenntarthatósági szakértőként megszállottan próbálja a hazai szervezeteket mérettől és iparágtól függetlenül a fenntartható fejlődés, társadalmi és környezeti gondoskodás irányába terelni.
Ügyvezető, Octogon360 Kommunikációs Ügynökség
Tanár, sportriporter, közgazdász, marketing és kommunikációs szakember. Az Octogon360 Kommunikációs Ügynökség ügyvezetője, a hazai építőipari, design és tervezői szakma szereplőinek nyújtanak teljes körű marketing és kommunikációs szolgáltatást. Szabadúszóként tanácsadóként dolgozik. Korábban a Törley Kft. marketing, kommunikációs és CR vezetőjeként felelt a teljes bor és pezsgő üzletág marketing és kommunikációs stratégiájáért és annak megvalósításáért, olyan brandek támogatásával, mint a Törley, a Hungaria vagy a BB. A Törley Kft.-hez a Szerencsejáték Zrt.-től érkezett, ahol mintegy 8 évig dolgozott marketing és kommunikációs igazgatóhelyettesként, CR vezetőként illetve szóvivőként. Ezt megelőzően reklámügynökségeknél (mint például McCann Erickson) és nagyvállalatoknál (úgymint a British American Tobacco vagy a Provident Kft.) látott el marketing, kommunikációs vezetői és szóvivői feladatokat. Fogyaszt alkoholt (de mértékkel), szereti a focit (és sok más sportot), ő maga is aktívan sportol, a közhiedelemmel ellentétben pedig, soha nem tudta megmondani a szombati öt nyerő lottószámot. Az EMVFE alapító tagja. Rendszeresen szervez önkéntes akciókat családja, barátai körében, főleg gyermekek megsegítésére, elsősorban határon túlra. Két kislány, Kamilla és Adél anyukája.
Weboldalunk más oldalakhoz hasonlóan ún. cookie-kat (sütik) használ az optimális felhasználói élmény elérésének érdekében. Kérjük járuljon hozzá a sütik használatához. Részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban talál.