fbpx

E.ON – Még néhány napig lehet jelentkezni A Föld bajnokai pályázatra

E.ON – Még néhány napig lehet jelentkezni A Föld bajnokai pályázatra

Az óvodás, általános- és középiskolás közösségek legkésőbb május 1-ig nevezhettek az E.ON által meghirdetett A Föld bajnokai pályázatra. Az Effekteam szakmai közreműködésével megvalósuló pályázat a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítéséhez és terjesztéséhez nyújt támogatást.

Az E.ON Hungária azt vallja, hogy a fenntartható jövő megteremtésében kulcsszerepük van az új generációknak. A vállalatcsoport ezért hozta létre A Föld bajnokai pályázatot, mellyel a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítéséhez és terjesztéséhez szeretne támogatást nyújtani elkötelezett és tenni akaró óvodai, általános- és középiskolai közösségeknek. Az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével megvalósuló pályázat célja, hogy olyan közösségi programokat támogasson és népszerűsítsen, melyek során óvodások, iskolások, tanárok, szülők dolgoznak együtt a környezeti fenntarthatóság érdekében, így a közös munka és élmény hozzájárul a gyermekek oktatásához és neveléséhez, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.

Pályázni olyan egész éven át tartó közösségi projektekkel lehetett melyek központi témája a megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, a vizeink, termőföldjeink, erdőink védelme, a hulladék-újrahasznosítás, a természeti erőforrások fenntartható használata vagy a biodiverzitás. Az E.ON olyan új vagy futó fenntarthatósági projekteket keresett, amelyek rendszeres közösségi tevékenységekből állnak, a felsoroltak közül egy vagy akár több témát is érintenek, osztálytermi és/vagy kültéri megvalósításra is kiterjednek, építenek a fiatalok ötleteire és önálló munkavégzésére, és képesek arra, hogy bevonják a szülőket, tanárokat, esetleg a helyi közösséget is. Olyan elképzeléseket is vártak, melyeket a közösség régóta tervez, esetleg folytatni vagy kiterjeszteni kíván, ehhez azonban támogatásra van szüksége.

A pályázat fontos kritériuma a közösségi szemlélet, az, hogy egy egész csapat dolgozzon a fenntarthatósági projekten, ezért egy pályázó csoport létszámát minimálisan 13 főben határozták meg. Egy óvodából vagy iskolából akár több különböző projekt is érkezhet, de egy közösség csak egy pályázatot nyújthat be. Az óvodai és iskolai közösségek nevében az óvodákhoz és iskolákhoz kapcsolódó, magyarországi székhelyű egyesületek és alapítványok, vagy ezek hiányában maguk a közoktatási intézmények is nevezhetnek. A projekteket legkésőbb május 1-ig lehetett benyújtani.

A pályázat lebonyolítását az Effekteam Egyesület segíti. A teljes pályázati folyamatot a szervezet menedzseli: a kiírásától és a pályázatok adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton át a pályázókkal való kapcsolattartásig. Az Effekteam végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, valamint az eredményekről és a hatásokról az összefoglaló riportok elkészítését.

Az idei pályázat költségvetése 25 millió forint, melyből a nyertes projektek egyenként maximum 2,5 millió forint összegű támogatásban részesülhetnek. A díjakat az E.ON az ősszel megrendezésre kerülő A Föld bajnokai gála keretében adja át. A díjazott programok megvalósítására egy teljes tanév áll rendelkezésre. A nyertes pályaművekről a programot bemutató rövid, inspiráló kisfilmek is készülnek, hogy a jó gyakorlatokat minél többen megismerhessék.

A részletes pályázati felhívás itt olvasható: https://www.eon.hu/hu/rolunk/fenntarthatosag/felelosseggel-a-tarsadalomert/a-fold-bajnokai.html

Iratkozzon fel hírlevelünkre!