fbpx

E.ON – Idén is nagy sikerrel zárult a Föld bajnokai pályázat

E.ON – Idén is nagy sikerrel zárult a Föld bajnokai pályázat

Az E.ON idén hirdette meg második alkalommal a Föld bajnokai pályázatot, amely a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítéséhez és terjesztéséhez nyújt támogatást óvodák, általános és középiskolák számára. Az Effekteam szakmai közreműködésével megvalósuló pályázat iránt ezúttal is nagy volt az érdeklődés, a jelentkezési határidőig ismét közel 400 nevezés érkezett.

Az E.ON Hungária azt vallja, hogy a fenntartható jövő megteremtésében kulcsszerepük van az új generációknak. A vállalatcsoport ezért hozta létre a Föld bajnokai pályázatot, mellyel a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítéséhez és terjesztéséhez szeretne támogatást nyújtani elkötelezett és tenni akaró óvodai, általános- és középiskolai közösségeknek. Az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével megvalósuló pályázat célja, hogy olyan közösségi programokat támogasson és népszerűsítsen, melyek során óvodások, iskolások, tanárok, szülők dolgoznak együtt a környezeti fenntarthatóság érdekében, így a közös munka és élmény hozzájárul a gyermekek oktatásához és neveléséhez, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.

Az idei pályázatra február 26. és április 5. között lehetett nevezni olyan, egész éven át tartó közösségi projektekkel, melyek központi témája a megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, a levegőtisztaság, a vizeink védelme, a hulladék-újrahasznosítás, a természeti erőforrások fenntartható használata vagy a biodiverzitás. Az E.ON olyan projekteket keresett, amelyek komplexen közelítenek a fenntarthatósághoz, azaz nem csupán egy fenntarthatósági témahéthez, vagy egy-egy környezetvédelmi akciónaphoz kapcsolódnak, hanem rendszeres közösségi tevékenységekből állnak, csoportszobai/osztálytermi és/vagy kültéri megvalósításra is kiterjednek, építenek a fiatalok ötleteire és önálló munkavégzésére, és képesek arra, hogy bevonják a szülőket, tanárokat, esetleg a helyi közösséget is. A pályázat fontos kritériuma volt a közösségi szemlélet, az, hogy egy egész csapat dolgozzon a fenntarthatósági projekten, ezért egy pályázó csoport létszámát minimálisan 13 főben határozták meg.

A felhívást – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is élénk érdeklődés kísérte. A jelentkezési határidőig közel 400 projektötlet érkezett. A projektek értékelése és kiválasztása április 8. és június 21. között zajlik. A beérkezett pályázati anyagok előszűrését, formai és tartalmi értékelését az Effekteam Egyesület független szakértői végzik, majd a szakmai zsűri június 5-ig hozza meg döntését a nyertesekről, illetve a közönségszavazásra továbbjutó projektekről. A közönségszavazásra június 6. és 21. között kerül sor az E.ON Hungária Facebook-oldalán. A pályázók június 30-ig értesülnek projektjük eredményéről.

Az idei pályázat költségvetése 25 millió forint, melyből a nyertes projektek egyenként maximum 2,5 millió forint összegű támogatásban részesülhetnek. A díjakat az E.ON az ősszel megrendezésre kerülő Föld bajnokai gála keretében adja át. A díjazott programok megvalósítására egy teljes tanév áll rendelkezésre. A nyertes pályaművekről a programot bemutató rövid, inspiráló kisfilmek is készülnek, hogy a jó gyakorlatokat minél többen megismerhessék.

A pályázat lebonyolítását idén is az Effekteam Egyesület segíti. A teljes pályázati folyamatot a szervezet menedzseli: a kiírásától és a pályázatok adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton át a pályázókkal való kapcsolattartásig. Az Effekteam végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, valamint az eredményekről és a hatásokról az összefoglaló riportok elkészítését.

A részletes pályázati felhívás és útmutató itt olvasható: https://www.eon.hu/content/dam/eon/eon-hungary/documents/rolunk/rolunk_uj/fenntarthat%C3%B3s%C3%A1g/a-f%C3%B6ld-bajnokai/E.ON_Fold%20bajnokai_Palyazati_felhivas_es_utmutato_2024.pdf

Iratkozzon fel hírlevelünkre!