A dm drogéria immár tizenhárom éve, minden év elején fél évre elegendő pelenkával támogat 260 nehéz körülmények között élő kisgyermekes családot.
Az elmúlt évek gazdasági és járványügyi eseményei ellenére a dm Együtt a babákért programja keretében idén is 6500 csomag pelenkát adományozott a Katolikus Karitászon keresztül nehéz sorsú kisgyermekes családoknak. A támogatást már tizenharmadik alkalommal juttatta el a vállalat a humanitárius szervezethez.
Az idei első adományokat február 13-án a dunaújvárosi Krisztus Király plébánia nagytermében adták át 4 helybéli családnak. A pelenkákat Hittner Krisztina, a dm PR és ügyfélszolgálati csoportvezetője adta át. A családias hangulatú átadó keretében a csoportvezető elmondta, hogy a dm számára kiemelten fontos a kisgyermekes családok támogatása és a velük való személyes találkozás. „Vállalatunknál a hosszú távú segítségben hiszünk. Ennek jó példája az immár tizenhárom éve tartó Együtt a babákért programunk, aminek folytatását a jövőben is tervezzük. A jelenlegi változó gazdasági környezetben kiemelten fontos, hogy társadalmi felelősségvállalási programjainkra megbízhatóan számíthassanak a családok, és együttműködő partnereink is” – számolt be a csoportvezető.
Az eseményen Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója köszöntötte a résztvevő családokat, aki elmondta, hogy az elmúlt 12 év alatt a dm Magyarország mintegy 230 millió forint értékben adományozott pelenkát a hátrányos helyzetű családoknak. Ez legalább 6 millió darab pelenkát, 3120 megajándékozott családot, közel 4000 gyermek első évének kiemelt támogatását jelenti. „Ezek a számok nagyok, de lehetetlen lenne felsorolni – vagy legalábbis sokáig tartana – azoknak a családoknak a megváltozott életét, akik ebből a programból támogatást kaptak. A családok számára nagy segítséget jelent a fél évre elegendő pelenka, hiszen a legtöbb esetben több gyermekes családokról van szó. Az országos programban minden évben több olyan családot is segít a két szervezet, ahol mozgássérült gyermek, ikrek vagy hármas ikrek születtek. A családok így a pelenkára szánt pénzt a többi gyermekre vagy egyéb szükségleteikre tudják fordítani” – zárta beszédét Écsy Gábor.