fbpx

Dilemmák a díj körül

Dilemmák a díj körül

Az Effekteam Egyesület idén is meghirdette az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjat, de ezt az egyszerűnek tűnő mozzanatot hosszas vívódás és mérlegelés előzte meg. Molnár Klárát, az egyesület igazgatóját kérdeztük a meghirdetés körülményeiről, és az új díjkategória, a COVID 19 megoldások a közösségért, bevezetése mögötti megfontolásokról.

Miért nem volt egyértelmű, hogy ebben az évben is lesz díj?

Valóban sokat töprengtünk azon, hogy idén meghirdessük-e az elismerést, vagy se. Számos szempontot mérlegeltünk pro és kontra. Hadd osszak meg néhány dilemmát a Tisztelt Olvasókkal: a díj arculata és tematikája tavaly újult meg és lett bevezetve, így felmerült, jó-e, ha egy évet máris kihagyunk; a vállalatok részéről viszont március folyamán érzékeltünk egyfajta teljes lefagyást, dermedtséget és befelé fordulást, nem látszott még akkor, mikor bújnak ki újra a csigaházból, márpedig a díj meghirdetésére már tavasszal el szoktuk kezdeni a felkészülést. A díj kategóriáinak elmúlt évi megújítása során az ENSZ Fenntartható Fejlődés Céljait, azaz az SDG-ket vettük figyelembe, és azokra építettük fel az Effekt 2030 általános kategóriáit, amelyek a következők: Esélyteremtő üzlet, Jövő gazdasága, Zöld egyensúly, Mindenki társadalma. Az idén márciustól viszont a pandémiáról kezdett el szólni minden, ezért felmerült bennünk, hogy ha így marad a helyzet, a nyár folyamán vajon melyik céget fogják érdekelni az SDG-k és a díj.

Miért döntött úgy az egyesület, hogy megalkot egy új díjkategóriát, a COVID-19 megoldások a közösségért néven?

Miután hosszas egyeztetést követően úgy határoztunk, hogy ebben az évben is meghirdetjük a díjat, nem mehettünk el a mellett a tény mellett, hogy tavasszal, a pandémia okán egy teljesen új helyzettel találták szembe magukat a cégek, és rajtuk kívül mindenki más is. Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt hónapokban kialakult járványhelyzetben a vállalatok a dolgozóik, a vevőik/ügyfeleik, a beszállítóik biztonsága, a helyi közösségek és általában véve a társadalom jobbléte, valamint az üzletmenet folytonosságának fenntartása érdekében rengeteg erőfeszítést tettek, rendkívül sokrétű és kreatív megoldást alkalmaztak. Ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az évben az általános kategóriákon túl speciális kategóriákban díjazzuk a vállalatoknak a koronavírus járvány hatásainak mérséklésére tett intézkedéseit.

Ennek a kategóriának négy alkategóriája van. Miért éppen ezt a négy témakört választották?

Az új kategória, mint az idei év speciális kategóriája, a COVID-19 megoldások a közösségért nevet kapta. Próbáltunk minden olyan élethelyzetet, vállalati felelős aktivitást megragadni a kategórián belül kialakított négy témakörrel, amelyek kapcsán a vállalatok a járványhelyzetre reagáltak. Így alakult ki a Legpéldamutatóbb munkáltató, a Legfelelősebb partner, Legkiemelkedőbb támogató, Legértékesebb termék/szolgáltatás témaköre és a rájuk épített alkategóriák.

Kik és meddig pályázhatnak a díjra, és hol találhatók meg a pályázat részletes feltételei? 

Valamennyi Magyarországon működő nagyvállalat, kis- és középvállalkozás, valamint startup részt vehet a megmérettetésben. A pályázatokat július 30-án éjfélig* lehet benyújtani. A pályázati kiírás és minden egyéb pályázati információ a https://effekteam.hu/effekt2030/ linken érhető el.

*Az Effekteam Egyesület vezetősége a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, hogy augusztus 5-e éjfélig meghosszabbítja az Effekt 2030 Díj pályázat beadási határidejét. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!