GPS jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a PET Kupa szakemberei a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület közreműködésével. Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. A nyomkövető kutatásban a palackok GPS jelet vesznek és rádió jelet adnak le. A Hulladékmentes Tisza projekt keretében fejlesztett eszközök akár két éven keresztül is szolgálhatják működésükkel azt a kutatást, amely a folyón szállított hulladék útját követi nyomon. Az elektronikusan jelölt palackok − Táltos, Villám, Táncos és Pompás − internetes névadó kampányban kapták a nevüket.
Hogyan kerültek a Tiszába a jeladó PET palackok?
Azt már eddig is sokan tudtuk, hogy a műanyag palackok az árral érkeznek, és nagy részük hulladékként rakódik ki az ártéri erdőkben. Amit máig nem tudnak a szakemberek, hogy milyen gyorsan halad a szennyeződés és mekkora távolságot tesznek meg a pillepalackok. Az sem világos jelenleg, hogyha a palackok egyszer valahova lerakódtak, mekkora az esély arra, hogy a következő áradás továbbviszi őket.
A PET Kupa önkéntesei sok időt töltenek a Tiszán, így többször előfordult, hogy palackban elhelyezett üzenetekre bukkantak. A tavalyi Felső-Tiszai PET Kupa versenyen például egy kilenc éve úton lévő, ukrán nyelvű szerelmes levél került elő.
A PET Kupa kalózai tavaly az M.V. Petényi hulladékgyűjtő hajó árvízi bevetésén engedtek el pár PET palackot bennük egyszerű, papírra írt üzenetekkel, remélve, hogy még hallanak róluk. A videón 2 perc 28-nál látható az a rész, amikor a petkalózok megjelölik a fél literes vodkás ukrán PET palackot. Ezt a palackot még ugyanabban az évben, 2019 decemberében megtalálta Párdy Bence petkalóz a Kiskörei Téli Kikötőben, közvetlenül a duzzasztómű fölött. A vízen a két helyszín közötti távolság több mint 280 folyam kilométer, amit ez a palack alig pár hónap alatt megtett.
Megújított palackposta
A klasszikus palackposta egyszerű és olcsó jelölési módszer, a madárgyűrűzéshez lehetne hasonlítani, aminek sok előnye van, hátránya viszont, hogy minél több idő telik el a jelölés-visszafogás között, annál nehezebb a kiértékelés. A pontosabb adatok érdekében a PET Kupa szakemberei úgy döntöttek, hogy a modern technológiához folyamodnak. Felkérésükre a Quini Kft. készítette el a speciális jeladós palackokat, amelyek veszik a GPS műholdak jelét és rádión keresztül tudatják hollétüket a külvilággal. Az első jeladások szerint a Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszon három palack elakadás nélkül, kiválóan úszott a Tisza áradó hullámain és 11-12 óra alatt tette meg a 60 folyamkilométeres távot.
A kutatáshoz a Hulladékmentes Tisza projekt támogatója, a The Coca‑Cola Foundation biztosítja az anyagi hátteret, ennek köszönhetően valósulhat meg a jeladó palackok technikai fejlesztése, tesztelése és nyomonkövetése.
A névadás
Az internetes névadó kampányt tavaly decemberben hirdette meg a PET Kupa és a közönségszavazás eredményeként esett a választás a Télapó rénszarvasainak nevére. A keresztszülő G. Kriszta, aki messze a legtöbb szavazatot kapta.
A jeladó palack kutatás számos további izgalmas kérdést tartogat, például, hogy egy vízügyi kármentő pont útját állja-e a palacknak, vagy éppen lejjebb, Kisköre állítja meg őket? Vagy a PET Kalózok példája ragadós, és valaki szemétgyűjtés közben összeszedi. Ha ezt történik, várják a hős jelentkezését! Esetleg netalán kilép a palack az országból és a Vaskapu vagy már a Fekete-tenger állítja meg? Rengeteg a kérdés és hipotézis, ezekre is választ keres a kutatás.