fbpx

Mindannyiunk célja egy körforgásos gazdaság létrehozása. Ez azonban csak közös erőfeszítésekkel történhet, és úgy, ha a csomagolási hulladékok a megfelelő kukákba kerülnek. A Coca-Cola szerint mindegy, hogy saját vagy más márkáról, PET palackról vagy alumíniumdobozról van szó, az italcsomagolások csak akkor tudnak újrahasznosulni, ha nem a természetben végzik. A vállalat ezért hazai bevásárlóközpontokban saját és versenytársai italautomatái mellé is szelektív kukákat helyezett ki.

A Coca-Cola portfóliójában egyaránt találunk PET palackos és alumíniumdobozos kiszereléseket is, ahogy üvegbe és kartondobozba csomagolt termékeket is. A vállalat januárban elindított “Az üres palack is érték” kezdeményezésében többek közt a különféle csomagolóanyagokat is bemutatja, és fogyasztói segítségét is kéri ahhoz, hogy ezek újrahasznosulhassanak. Egy vállalat sem tud egyedül fenntarthatóbb jövőt kialakítani, ez csak szélesebb összefogással valósulhat meg. Függetlenül attól, hogy melyik márkáról van szó, a fenntarthatóság közös cél. Erre hívja fel a figyelmet a vállalat a kampánya keretében most indult akciójával is, mely során több budapesti bevásárlóközpontban szelektív kukákat helyezett ki nemcsak saját termékei, de versenytársai italautomatái mellé is.

A párbeszéd különösen fontos a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság jövőjét illetően – ezt mutatja az a jelenleg közel kétezer, de folyamatosan növekvő számú észrevétel és javaslat is, mely a Coca-Cola közösségi médiában megosztott posztjai alá érkezett a fogyasztóktól. A vállalat a visszajelzéseket be tudja építeni további fejlesztéseibe, miközben a fogyasztók számára is információt nyújt a csomagolási hulladékokról és az újrahasznosítási lehetőségekről. A téma iránti nagy érdeklődést igazolja az is, hogy a Coca-Cola március 31-éig tartó nyereményjátéka a jatek.coke.hu oldalon a korábbi hasonló, bár témájában eltérő kódfeltöltős játékok átlagánál sokkal jobban teljesít. A résztvevők egyfelől az oldalon tájékozódhatnak az újrahasznosításról, másfelől a regisztráció csak úgy lehetséges, ha leteszik voksukat a szelektív gyűjtés mellett. A Coca-Cola arra is talált módot, hogy a kültéri reklámjaihoz használt anyagok se végezzék egyszerhasználatosan, szemétként. Egy korábbi kampányuk épülethálóiból újrahasznosítással táskákat készíttettek, ezeket hamarosan szintén megnyerhetik a vásárlók.

Mindeközben az üdítőitalgyártó cég több területen is dolgozik a fenntarthatóbb működésen: idén februárban mutatta be a Paboco dán startup vállalattal kollaborációban a papírpalack prototípusát, melyet először Magyarországon próbálnak majd ki a fogyasztókkal közösen, várhatóan a nyár folyamán. Emellett a PET Kupával együttműködve a Hulladékmentes Tisza kezdeményezés is folytatódik, már tavaly majdnem teljesült a kétévre kitűzött, 80 tonnányi hulladék begyűjtésére irányuló cél. A program továbbra is aktuális, mivel jelenleg is árad a Tisza, nagy mennyiségű kommunális hulladékot hoz magával, mely főként a folyó felső szakaszát veszélyezteti.

A Coca-Cola globális alapítványa által finanszírozott projekt keretében a PET Kupa csapata azt is vizsgálja, hogy a hazánk folyóiban lebegő palackok hová és mennyi idő alatt jutnak el. Ehhez három jeladós palackot készítettek, amelyeket a Bodrogon indítottak útnak, miután GPS chipet, rádiójeladót és akkumulátort, valamint öt nyelven megfogalmazott projektleírást tettek azokba – hamarosan pedig újabb 4 GPS palackot engednek majd el.