fbpx

Immár ötödik alkalommal szervezett hulladékgyűjtő önkéntes napot a Coca-Cola Magyarország Hulladékmentes Tisza szemléletformáló programjának keretében. A vállalat munkatársai a PET Kupa önkénteseivel kiegészülve ezúttal mintegy 1,5 tonna hulladéktól tisztították meg hazánk második legnagyobb folyóját és árterét.

A csomagolási hulladék a Coca-Cola Magyarország számára stratégiai fontosságú környezetvédelmi téma: olyan, az alapvető üzleti folyamatokhoz kapcsolódó problémakörről van szó, amelynek megoldása egyre sürgetőbb. A vállalat elkötelezte magát amellett, hogy ne csak szereplője, hanem motorja is legyen a változásnak. Szorosan kapcsolódva a márkatulajdonos The Coca-Cola Company globális, a csomagolási hulladékokkal kapcsolatos fenntarthatósági törekvéseihez, a Hulladékmentes Világ stratégián belül kiemelt feladatának tartja, hogy összefogással, többféle eszközzel támogassa a lokálisan felmerülő kihívásokat.

A Coca-Cola Magyarország 2019-ben indította el Hulladékmentes Tisza elnevezésű programját, amelynek célja, hogy megszabadítsa Magyarország második legnagyobb folyóját az áradások során felgyülemlett hulladéktól. A program keretében létrejött egy háromoldalú összefogás, amelyben az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a PET Kupa civil kezdeményezés és a Coca-Cola Magyarország immár harmadik éve dolgozik a tiszai hulladékhelyzet kezelésén. Az eredetileg kétévesre tervezett szemléletváltó programot a The Coca-Cola Company globális alapítványa a The Coca-Cola Foundation eredetileg 250 000 dollárral támogatta, azonban a kezdeményezés a sikerre való tekintettel 2021-ben még egy évre kiérdemelte a folytatását és ehhez egy újabb, 150 000 dollár értékű támogatást kapott az alapítványtól.

A Hulladékmentes Tisza program keretében vállalati és civil önkéntesek a vízügy támogatásával ezidáig több mint 80 tonna hulladéktól szabadították meg a folyót és árterét. A Coca-Cola Magyarország 2019 és 2022 között összesen öt nagyszabású önkéntes napot szervezett munkatársai számára, amelyeken összesen több mint 220 lelkes kolléga mintegy 8,5 tonna hulladék összegyűjtésével járult hozzá a program sikeréhez.

Az idén júliusi volt az ötödik a vállalati önkéntes napok sorában. A Coca-Cola Magyarország több mint 50 munkavállalója a PET Kupa önkénteseivel kiegészülve Dinnyéshátnál kezdte meg a munkát. Voltak, akik kenuba szállva a vízen és a Tisza-tó árterében gyűjtöttek hulladékot, mások a már összegyűjtött műanyag, üveg és kommunális hulladék szelektálásában vettek részt a szárazföldi állomáson. Az önkéntesek által összegyűjtött 1,5 tonna hulladék tisztítást és bálázást követően hamarosan visszakerülhet a körforgásba, hogy később újrahasznosulhasson különböző tárgyak, vagy épp csomagolóanyagok formájában.

A Coca-Cola Magyarország Hulladékmentes Tisza programjáról további információ itt érhető el: https://hu.coca-colahellenic.com/hu/fenntarthatosag/hulladekmentes-vilag