fbpx

Auchan – Szemetet gyűjtenek az Auchan munkatársai

Auchan – Szemetet gyűjtenek az Auchan munkatársai

Ne menj el mellette! címmel önkéntes szemétgyűjtési programot hirdetett munkavállalói körében az Auchan Magyarország. Felelős vállalatként már az elmúlt időszakban is sokat tett a környezet védelmében, ennek egyik újabb lépése a mostani akció, melynek keretében az áruházak és az önkormányzatok által kijelölt területeket tisztítják meg az áruházlánc munkatársai.

Az Auchan vallja, hogy az élelmiszeriparnak és a kereskedelmi láncoknak jelentős felelőssége van a környezetvédelem és a fenntartható élelmezés terén. Aktivitásaikat éppen ezért számos területre kiterjesztik, és igyekeznek felhívni erre mind vásárlóik, mind munkatársaik figyelmét. Ráadásul, a vállalat a szolidaritás irányába is elkötelezett: 2018 óta az önkéntesség is kiemelkedően fontos szerepet tölt be az életükben. Ezért is hozták létre a vállalat önkéntességi programját, melynek keretében minden munkatárs évente egy alkalommal egy munkanapot tölthet valamilyen önkéntes tevékenységgel. A program részeként szemétszedési akciót szerveztek a tavaszi időszakra, hogy a csapatépítés mellett az áruházak közvetlen környezetéért is tegyenek valamit.

A Ne menj el mellette! elnevezésű programnak köszönhetően megtisztult a budaörsi Auchan áruház és az önkormányzat által kijelölt Rigó árok környéke, valamint a szolnoki áruház és a parkerdő területe. Az Auchan – a járványügyi szabályok betartása mellett – összesen 90 zsáknyi hulladéktól szabadította meg a környezetet. Az összegyűjtött szemét között olyan különleges dolgokra is bukkantak, mint például csap, csizma, ágymatrac, de eldobott ruhadarabokkal is szép számban találkoztak.

A legnagyobb gondot azonban továbbra is a műanyaghulladék jelenti, melynek a lebomlása nagyon hosszú idő. A vállalat évek óta jelentős harcot folytat a műanyagszennyezés ellen. Ennek lépéseként az Auchan – a jogszabályi kötelezettséget jóval megelőzve – megkezdte az egyszer használatos műanyagok kivonását a termékkínálatából, valamint megszüntette az egyszer használatos bevásárlótáska forgalmazását is, melyet környezetbarát papír, többször használatos műanyag, illetve 100%-ban lebomló táskára cserélt. A gyümölcs- és zöldségosztályokon három új terméket vezetett be tavaly októberben: a környezetbarát, többször használatos gyümölcs- és zöldség táskákat; a mosható, három darabos Retasakokat; illetve a 100%-ban lebomló zacskókat. Tavasztól már a pékség osztályon is megtalálhatjuk a biopamut szövetzsákokat.

A Föld napjához kapcsolódó aktivitásra az időjárási körülmények miatt most csak Budaörsön és Szolnokon került sor, ugyanakkor a terv az, hogy a következő hónapokban a többi Auchan áruház, illetve az önkormányzatok által kijelölt területek környékét is megtisztítják majd a vállalat önkéntesei.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!