Az Auchan vállalati kultúrájában mélyen gyökerezik a szolidaritás, a rászorulók támogatása, ezért a társaság a kialakult háborús helyzetben is a lehető leghatékonyabban szeretne segítséget nyújtani. Ehhez egyik stratégiai partnerével, a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben kezdte el a munkát.

Az Auchan Magyarország három módon is támogatja hazánk legnagyobb humanitárius szervezetének tevékenységét: anyagilag, önkéntes munkával és gyűjtés szervezésével, amihez többféleképpen is csatlakozhatnak az áruházlánc vásárlói és partnerei.

Az online rendelők kétféle adománycsomagot vásárolhatnak az Auchan webshopjából a Magyar Vöröskereszt számára, amelyeket közvetlenül a bajba jutottak között osztanak szét. Az egyik csomaggal, ami pl. babaételt, pelenkát, cumisüveget tartalmaz, a legkisebbeken lehet segíteni, az élelmiszercsomagba pedig olyan termékek kerültek többek között, mint az ásványvíz, üdítő, abonett, nápolyi, poharas leves, májkrém.

A Bizalomkártyával rendelkező vásárlók a vásárlásaik után kapott Bizalompontjaikat ajánlhatják fel a humanitárius szervezetnek, hogy ebből meg tudják venni azokat a termékeket, amelyekre a gyorsan változó krízishelyzetben éppen a legnagyobb szükség van. A gyűjtés az Auchan adományával, 5 millió forint értékű Bizalomponttal indult el.

A március 11. és 13. közötti hétvégén az Auchan 18 áruházában szervezett gyűjtést. A kihelyezett gyűjtőpontokon összegyűlt adományokat szintén a Magyar Vöröskereszt viszi el oda, ahol a leginkább szükség van rájuk. Miután a humanitárius szervezet munkatársai rendkívül leterheltek a menekültek ellátása miatt, ezért a gyűjtésben a társaság munkatársai is részt vettek önkéntesként.

A nemzetközi Auchan Alapítvány 150 000 euróval, azaz közel 60 millió forinttal segíti a Magyar Vöröskeresztet élelmiszer és vegyi csomagok beszerzésében.