fbpx

Augusztus 2-án éjfélig nevezhettek a hazai vállalatok az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára. Az elmúlt évhez képest gyarapodott a pályázó szervezetek száma, és a hagyományos kategóriák mellett továbbra is népszerűek maradtak a járványhelyzetre tekintettel bevezetett speciális, COVID-19 kategóriák. A beérkezett pályázatokat öttagú szakmai zsűri értékeli, mely testület szeptember 10-ig hozza meg döntését. Az ünnepélyes eredményhirdetésre október 1-jén kerül sor az Effekteam által szervezett online szakmai konferencia keretében.

Az Effekt 2030 díj célja, hogy elismerje és minél szélesebb körben megismertesse az üzleti szektor szereplőinek társadalmi felelősségvállalási, fenntarthatósági kezdeményezéseit, és azokat követendő példaként állítsa mások számára is. Az idei elismerésre május 25. és augusztus 2. között nevezhettek a hazai piacon működő nagyvállalatok, kkv-k és startupok, valamint az általuk létrehozott vállalati alapítványok. A tavalyi évhez képest növekedett a pályázó szervezetek száma, és továbbra is szép számmal érkeztek nevezések a járványhelyzetre tekintettel bevezetett COVID-19 kategóriában. Az ilyen jellegű projektek az összes benyújtott pályázat 40 százalékát alkotják, míg a programok 60 százaléka a hagyományos kategóriák valamelyikébe tartozik.

A beérkezett pályázatokat öttagú szakmai zsűri értékeli. A testület tagjai: Matolay Réka PhD, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem; Nagy Bálint lapigazgató, Pénzcentrum.hu, Agrárszektor, HelloVidék; Pogány Éda üzleti fenntarthatósági vezető, Syngenta, Kelet-Európa; Schubauer Krisztina elnökségi tag, Effekteam és CSR szakértő, Future Mind; Szabó Gyula kuratóriumi elnök, Ökoszolgálat Alapítvány. A bírálati folyamat során a szakértők a közösség, hatás, jövő dimenziói mentén vizsgálják a programok kölcsönösségét, mérhető eredményeit és innovatív szemléletét. A zsűri szeptember 10-ig dönt a nyertesekről, illetve a kategóriánként shortlistre kerülő pályázatokról. Ez utóbbiakra a nagyközönség is leadhatja szavazatait szeptemberben és kiválaszthatja az idei Közönségdíjas programot. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására október 1-jén kerül sor az Effekteam Egyesület által szervezett online szakmai konferencia keretében.

A Közösség.Hatás.Jövő konferencia ez alkalommal is egy nagyon aktuális témát vesz górcső alá, hiszen a fenntarthatóság kérdése az egyik legnagyobb probléma jelenleg a világon, és maguk a cégvezetők is egyre inkább kritikus tényezőként tekintenek az általuk irányított szervezetek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (Environmental, Social and Governance – ESG) aspektusaira. Az ESG-szempontoknak való megfelelés szerepe világszerte, így a hazai piacon is fokozatosan növekszik, az ESG-szemlélet pedig egy új cégkultúra kibontakozásának és térhódításának szimbólumává válik. Tekintettel arra, hogy – a koronavírus-járvány hatására – mind jobban felértékelődik az ESG-koncepcióból eddig kisebb súllyal bíró S (társadalmi) komponens szerepe is, ezért a konferencia ennek a területnek a fontosabb szegmenseit járja körbe, úgymint a felelős közösségi kapcsolatok, a felelős munkáltatói magatartás, a felelős termékek/szolgáltatások, valamint a felelős beszerzések és beszállítói kapcsolatok jelenlegi és jövőbeni gyakorlatát.