fbpx

Az idei év mindenki számára kihívásokkal teli időszak volt. Dr. Molnár Klárát, az Effekteam Egyesület igazgatóját arról kérdeztük, hogyan hatott a járványhelyzet a társadalmi befektetésekre, a szervezet működésében milyen változásokat hozott 2020 és milyen tervekkel készülnek 2021-re.

Hogyan alakult a hazai társadalmi befektetések szerepe a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben?

Azt tapasztaltuk, hogy a tavaszi megtorpanás után a vállalatok az őszi időszakra irányba álltak. Az év első felében érthető módon inkább a jótékonysági, adományozási kezdeményezések voltak előtérben, később azonban már volt kapacitás a strategikusabb felelősségvállalási programok folytatására, és a vállalati pályázatok is – több-kevesebb módosítással – újraindultak. Sajnos a fizikai önkéntesség lett az év nagy vesztese. Bár továbbra is nagy a bizonytalanság, és sok cég csak negyedéves intervallumokban tervezi a jövő évet, de talán akkora leállástól már nem kell tartanunk 2021-ben, mint amilyen az idei volt.

Mi jellemezte az Effekteam működését 2020-ban? Mik voltak a legjelentősebb eredmények, illetve a legnagyobb újdonságok, változások a szervezet tevékenységében?

A rugalmasság és az innováció voltak a kulcsszavaink. Figyeltük a piacot, igyekeztünk az aktivitásainkat úgy átformálni, megújítani, hogy ebben a bizonytalan időszakban is tudjunk kapcsolódni a vállalatokhoz és ők is mihozzánk. A nehézségek közepette több dologra is büszkék lehetünk: megrendeztük első online konferenciánkat neves előadókkal, beszélgetőpartnerekkel; megújítottuk az Effekt 2030 díjat, melyet COVID-19 megoldások a közösségért kategóriákkal egészítettünk ki; valamint elindítottunk egy trendkutatást, hogy felmérjük a koronavírus-járvány hatásait a vállalati társadalmi befektetések terén.

Az egyesület milyen várakozásokkal tekint a jövő évre? Melyek a legfontosabb tervek, mik lesznek a főbb irányvonalak 2021-ben?

Mivel meglehetősen misszióorientált szervezet vagyunk, a főbb irányvonalak nem változnak jövőre sem. Megalakulásunk óta három fő célért dolgozunk: az egyik, hogy a hazai felelős vállalatok platformja legyünk, a másik, hogy a társadalmi befektetések terén szakmai referenciaponttá váljunk, a harmadik pedig az, hogy az előbbi két célt szervezetfejlesztéssel támogatni tudjuk. Valószínűleg a jövő év nagy része is a piac figyelésével, elemzésével fog telni. Természetesen folytatjuk szokásos platform tevékenységeinket, szakmai rendezvényeinket is – akár offline, akár digitális formában. Mindezek mellett tanácsadóként, partnerként is együttműködünk a vállalatokkal, és különféle eszközökkel, megoldásokkal – például stratégiakészítéssel, hatásméréssel és pályáztatással – segítjük felelősségvállalási projektjeik megvalósítását. Továbbra is a rugalmasságot és az innovációt tartjuk szem előtt, mint a siker legfőbb zálogát ezekben a rendkívüli időkben.