fbpx

dm – Menekült ukrajnai családok integrációját segíti a dm

dm – Menekült ukrajnai családok integrációját segíti a dm

A dm – társadalmi felelősségvállalási stratégiája mentén – lehetőségeihez mérten a kezdetektől fogva támogatja a hazánkba érkező ukrajnai menekült családok ellátását, és a hosszabb távon nálunk tartózkodókat integrációs projektekhez kapcsolódva segíti országos segélyszervezetekkel együttműködve. A vállalat 50 millió forintos támogatási keretet ajánlott fel a családok kikapcsolódására, egészségmegőrzésére, illetve egy menekültszállás felújítására.

A dm a tavaszi időszakban elsősorban higiéniai, tisztálkodási, valamint babaápolási termékekkel segítette a menekült családokat, míg a nyári folyamán a hazánkban hosszabb ideig tartózkodó családok integrációjára fókuszáló kezdeményezéseket támogatott. A családok és gyermekek támogatása a dm társadalmi felelősségvállalási programjainak kiemelt területe a drogéria állandó támogatási programjainál, a kezdeményezések megvalósításában a vállalat országos segélyszervezetekkel működik együtt az ukrajnai menekültválság kapcsán is.

A Katolikus Karitász a kezdetektől segíti a hazánkba érkező ukrajnai menekülteket. A budapesti integrációs központban már több száz, hazánkban letelepedni kívánó családot támogatott a segélyszervezet, és nyáron menekült és rászoruló hazai gyermekeket nyaraltatott a Balatonnál a dm támogatásának köszönhetően. A drogérialánc jóvoltából 300, hosszabb távon nálunk tartózkodó menekült gyermek iskolakezdési terheit csökkentette a Karitász felszereléssel és utalvánnyal.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyéves integrációs programot indított a hosszú távon itt maradó ukrán családok beilleszkedésének elősegítésére. A programban résztvevő 150 családot az ország számos településén helyezte el a karitatív szervezet. Az ukrán anyanyelvű felnőttek és gyermekek egy év alatt megtanulnak magyarul, a gyerekek óvodába, iskolába járnak, a felnőttek segítséget kapnak a munkakereséshez. A cél, hogy egy év után képesek legyenek önmagukról gondoskodni, és ehhez megfelelő jövedelemmel is rendelkezzenek. A dm támogatásával valamennyi, az integrációs programban résztvevő ukrán család egy évre elegendő vitamincsomagot kap az egészségük megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez. A gyermekeknek és felnőtteknek szóló csomagokat a folyamatos ellátás érdekében havi adagokban bocsátja a családok rendelkezésre a Máltai Szeretetszolgálat.

Budapesten, Kőbányán, a Maglódi utcában a helyi önkormányzattal együttműködésben tevékenykedik 2014 óta a Baptista Szolgáltató Centrum, ahol rendszeresen több száz szegény ember jut meleg ételhez, a programnak köszönhetően rászorult segít rászorultat. Az összefogás eredményeként a legjobban nélkülözők egyéni esetkezelése, szociális ügyeinek intézése is megvalósul. A példaértékű központot az ukrajnai háború újabb kihívás elé állította, amelynek igyekezett megfelelni. Egy tetőfelújításra szoruló épületrészben 30 menekült számára sikerült biztosítani a lakhatási feltételeket, a segélyszervezet munkatársai igyekeztek a nálunk tartózkodók mindennapi életét háztartási eszközök beszerzésével megkönnyíteni, amíg sorsuk rendeződik. A felújítást és az épületek felszerelését a dm támogatta. A távolabbi elképzelés az, hogy miután a menekültek hazatérhetnek hazájukba, a jelenleg menekültszállóként működő ingatlant a hazai hajléktalanellátás érdekében hasznosítja majd a Baptista Szeretetszolgálat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!