A Tescónál hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes, és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy úgy bánjunk az emberekkel, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Stratégiai partnereinkkel karöltve ezért számos kezdeményezést indítottunk el a menekültek és az érintett kollégák támogatására.
Az Ökumenikus Segélyszervezettel és a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel partnerségben:
- Termékeket adományoztunk több mint 30 millió forint értékben.
- 48 óra alatt indítottuk el kuponos adománygyűjtő kampányunkat, közel 106 millió forint értékű támogatást nyújtva.
- F&F ruházati márkánk több mint 10 millió forint értékű ruhaadományt biztosított.
- A Magyarországon maradóknak munkalehetőséget kínálunk cégünknél, segítséget nyújtva a hivatalos iratok ügyintézésében, illetve támogatva a kapcsolódó költségek fedezését.
- A BOK csarnokban kialakított tranzitváróban tartózkodó, illetve átutazó menekültek ellátásához mintegy 6,3 millió forint értékű élelmiszert ajánlottunk fel.
Emellett:
- Clubcard programunk kedvezményes vásárlási lehetőségeit a hazánkban tartózkodó ukrán menekülteknek is elérhetővé tettük.
- A Tesco Csoport 1 millió fontot adományozott a Vöröskereszt Ukrajnai Válság Alapjának.
- Megtartjuk a pozícióikat és továbbra is fizetjük bérüket az Ukrajnába visszatért munkatársainknak.
- A Tesco Angyal Alapítványon keresztül támogatjuk azokat a kollégáinkat, akiknek a háborúval kapcsolatos, nem várt kiadásaik merültek fel (akár menekültek befogadásával kapcsolatban).
További információ a projekttel kapcsolatban: