A Samsung és az EdisonKids közös kihívását idén a GITegylet csapat nyerte, akiknek az otthon porosodó, használaton kívüli tárgyak újrahasznosítására javasolt online piactere egyben fenntartható projektek finanszírozását is segítheti. A másik két dobogós csapat a komposztáláskor keletkező hő energetikai hasznosítására, illetve a szexuális edukáció megreformálására tett javaslatokat. Az első három helyezett 4,5 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket.
A Samsung és az EdisonKids idén február és június között ismét az ország leginnovatívabb 12 és 18 év közötti diákjait, tanárait és iskoláit kereste a Megoldások a holnapért (Solve for Tomorrow) program keretében. A kezdeményezést óriási érdeklődés övezte, melynek hatására az ország 27 különböző pontjáról, 61 iskolából, összesen 270 diák pályázott. Az első körön túljutott 50 csapat 180 diákja és tanáraik márciustól kezdődően jövőtervezői órákon vehettek részt, ahol bepillantást nyerhettek a design gondolkodás alapjaiba, prezentációs készségeket sajáthítattak el, valamint Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutatótól, a The Medical Futurist Institute vezetőjétől és egyben a kezdeményezés fővédnökétől is tanácsokat kérhettek projektjeik továbbfejlesztéséhez. A középdöntőn túljutott legjobb 8 csapat – melyek tagjai Budapestről, Békéscsabáról, Kiskunhalasról, Nyíregyházáról és Szigetszentmiklósról érkeztek – egészen júniusig kereshettek megoldást azokra a problémafelvetésekre, amelyek orvoslásával pozitív változás érhető el a mindennapokban.
Az iskolai erőszak felszámolásától a mezőgazdaságig – innováció minden téren
A június 18-án, a Néprajzi Múzeumban megrendezett döntőben bemutatkozó nyolc csapat tagjai olyan, mindenki számára fontos kérdésekre próbáltak megoldást találni, mint az újrahasznosítási lehetőségek, a közösségépítés, a szexuális edukáció, az iskolai erőszak elleni fellépés vagy a lakhatási és mezőgazdasági problémák megoldása. A szervezők külön kiemelték, hogy a megmérettetésen olyan csapat is szerepelt, amely már a tavalyi kihíváson is kipróbálta magát, ezzel is erősítve a kezdeményezés fenntarthatóságát.
A zsűri végül a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumból érkező, 17 évesekből álló GITegylet csapat munkáját értékelte a legjobbnak, akik a PlanNet névre keresztelt megoldásukkal egy olyan platform létrehozására tettek javaslatot, ahol a tárgyak eladásával általunk kiválasztott jó ügyeket támogathatunk. Ötletükben a használt tárgyakat árusító és az adománygyűjtő platformok előnyeit egyesítették, melynek köszönhetően a már nem használt tárgyak eladásából befolyt összeget egy fenntarthatósági ötlet megvalósítására lehetne fordítani, ezzel több szempontból is támogatva az újrahasznosítást.
A második helyen végzett, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 14 éves átlagéletkorú tanulóiból álló Amper és Éta csapat ötlete a hulladék komposzt felhasználását ötvözte a keletkező hőenergia elektromos árammá alakításával, amellyel megoldható lenne például az adott otthonban a világítás.
Harmadik lett a budapesti Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 17 éves diákjaiból álló BOND csapat, akik projektjükkel a szexuális edukáció megújításának lehetőségeit keresték egy olyan online platform létrehozásán keresztül, ahol a fiatalok, a tanárok és a szülők is szakértői válaszokat kaphatnának bármilyen, szexualitással kapcsolatos kérdésre. A zsűri elismerése mellett a dobogós csapatok értékes nyereményekben is részesülnek: az első három helyezett és iskoláik összesen 4,5 millió forint értékben választhatnak a Samsung eszközei közül.
Kreatív közösség épül a jövőről gondolkodó fiatalokból
A Megoldások a holnapértfelépítése és filozófiája nem hasonlít a megszokott tanulmányi versenyekhez. A 2010 óta a világ 23 országában megrendezett, eddig közel kétmillió, 12 és 18 év közötti fiatal számára lehetőséget biztosító program hazai kiadásában részt vevő diákok olyan fontos készségeket és tudást sajátíthattak el, mely meghatározó lehet a jövőbeli gondolkodásukban és jelentős, hosszú távú segítséget jelenthet a további fejlődésük során. Az általuk felvetett problémák megoldásán tanáraik mellett – akik szintén kaptak szakmai támogatást – az adott terület szakértői és a Samsung munkatársai segítségével dolgozhattak. A hasonló gondolkodású fiatalokból és az őket támogató tanárokból a program összetartó közösséget kovácsolt a kreatív közös munka során.
Bővebb információ és a pályázat részletes leírása a www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.