fbpx

A Samsung a fiatalok tehetségére és a korszerű technológiára építi a jövőt

A Samsung a fiatalok tehetségére és a korszerű technológiára építi a jövőt

Hazánkban 2021-ben szervezték meg először a Megoldások a holnapért kihívást, amellyel a Samsung Magyarország rögtön dobogós helyezést ért el az Effekt2030 díj elmúlt évi pályázatán, a Jövő gazdasága kategóriában. A kezdeményezésről Samu Zsófiával, a vállalat kommunikációs vezetőjével beszélgettünk, aki az Effekteam 2022. június 9-i workshopjának keretében további érdekességeket is elárul majd, és válaszol az érdeklődők kérdéseire.

Világszerte nagy népszerűségnek örvend a Samsung és az EdisonKids közös társadalmi felelősségvállalási programja, a Megoldások a holnapért. Miben rejlik a kezdeményezés széles körű sikere? 

A jövő a fiatalok tehetségére, tudására és ambíciójára épül. A Magyarországon egyedülálló Megoldások a holnapért kihívás lehetőséget nyújt a 12–18 éves korosztálynak, hogy megmutassák az ötleteiket, platformot biztosít számukra, ahol közösen gondolkodhatnak, és fejlődési lehetőséget kínál egy jövőtervezői képzési rendszeren keresztül. A Samsung és az EdisonKids célja, hogy a technológia és a tudásmegosztás révén lehetőségekhez juttassa a magyar fiatalokat és támogassa az innovatív elképzeléseket. A kihívás egy közös innovációs műhely és képzési platform is egyben, ahol a diákok az ötleteikhez kapcsolódóan elismert szakemberektől tanulhatják meg kreatívan kidolgozni és prezentálni az elképzeléseiket.

Magyarországon 2021-ben szervezték meg először a kihívást. Milyen tapasztalatokat szereztek az indulás évében, és ezeket hogyan hasznosították a program továbbfejlesztése során? 

Már a kihívás első évében is olyan különleges megoldások születtek, amelyekre talán nem is gondolnánk. Az egyik csapat például robotkezet fejlesztett, a közösségi kertészeti megoldások is előtérbe kerültek, a kihívást pedig egy környezettudatos online vásárlást elősegítő koncepció nyerte. Az első évünk rendkívül sikeres volt, úgy láttuk, hogy idén érdemes még inkább a közös gondolkodásra, az együttműködésekre építeni. Nagyon fontos például a felkészítő tanárok szerepe, akik „elkísérik” a diákokat a programba. Szerettünk volna nekik is lehetőséget nyújtani a fejlődésre, és ezt a tudásmegosztási folyamat továbbfejlesztésével értük el. Az új évadra bővítettük a képzési rendszert, amely így már az „EdisonTanárokat” is segíti. Idén a csapatokat kísérő tanárok kifejezetten a számukra szervezett fogadóórákon fejleszthetik a mentorációs eszköztárukat, megtudhatják, hogyan érdemes motiválni a diákokat és kapcsolatot építhetnek kollégáikkal, így később egymáshoz is fordulhatnak tanácsokért. Kiemelt célunk, hogy az általunk nyújtott segítség ne pusztán a verseny idejére szóljon. Olyan készségeket igyekszünk átadni és fejleszteni, amelyeket a jövőben a diákok egyéni- és csapatszinten, valamint a tanáraik bevonásával is hasznosítani tudnak. 

A Megoldások a holnapért kezdeményezés hogyan járul hozzá a Samsung által felvázolt – a fenntarthatóságot és a közösségeket előtérbe helyező – jövőkép megvalósításához? 

A Megoldások a holnapért kihívás a szervezők jövőképét mutatja be a résztvevőknek is. Ez azt jelenti, hogy szeretnénk megmutatni a diákoknak, hogy a technológián keresztül pozitív változások elindításában is segíthetik a helyi közösségeket, ahol élnek. A digitális innovációk rendkívüli mértékben alakítják át a társadalmunkat és számos jelentős probléma megoldásában is segíthetnek. Ezeket a megoldásokat csak együtt találhatjuk meg, és ezért is olyan fontos ez a kezdeményezés. A jövőtervezés azt jelenti, hogy tudatosan készülünk a problémák megoldására és együtt találjuk ki, hogyan használhatjuk a technológiát a megfelelő módon.

A vállalat és a program szempontjából milyen lehetőségeket kínál az Effekt2030 díjhoz kapcsolódó megmérettetés, illetve workshop?

Az Effekt2030 díjra szánt pályázati anyag összeállítása már önmagában elgondolkodtató volt számunkra, és számos jövőbeni fejlesztési lehetőséget is felvillantott előttünk. Maga a jelentkezés, az elbírálási folyamat és az eredményhirdetés is izgalmas volt, hiszen tavaly indítottuk el először a Megoldások a holnapért programunkat, amelyet rögtön egy, az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival összhangban kialakított szempontrendszer alapján bíráltak el. Hatalmas öröm és egyben jelentős mérföldkő, hogy a programunk egy igen erős mezőnyben egyből dobogós helyezést ért el a Jövő gazdasága kategóriában. A megmérettetésen való részvétel és a díj maga is jelzi számunkra, hogy jó irányban haladunk, valamint nagyon tanulságos volt megismerni a versenytársaink munkáját és kezdeményezéseit is. Az előttünk álló workshop kiváló lehetőséget nyújt, hogy megosszuk az elmúlt évi tapasztalatainkat, és hogy közösen gondolkodjunk a résztvevőkkel. Bízunk benne, hogy minden asztaltársaságnál eltöltött idő inspirációt nyújt majd az idei Effekt2030 pályázatok kidolgozásához. 

Az Effekteam által szervezett, 2022. június 9-én, a Vodafone Magyarország Zrt. székházában (1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.) tartandó workshop keretében a Samsung Magyarország mellett az EXIM Zrt., a Tesco Magyarország, a Tungsram Operations Kft. és a Vodafone Magyarország Alapítvány Effekt2030 díjazott programjait ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. Az interaktív eseményre június 6-ig lehet jelentkezni.

A workshop részletes programja ezen a linken található.


Iratkozzon fel hírlevelünkre!