fbpx

„A pályázat összeállítása önmagában is fontos tanulási folyamat”

„A pályázat összeállítása önmagában is fontos tanulási folyamat”

Az Effekt 2030 Díj Jövő gazdasága kategóriájában tavaly az Invitech győzött. Marton László vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettest egyebek között arról kérdeztük, milyen megfontolásból pályáztak, és mit tanácsolnak az idén pályázni szándékozóknak.

Az Invitech tavaly a Jövő gazdasága kategóriában pályázott és nyert is. Miért ebben a kategóriában indultatok?

Az Invitech mint infokommunikációs megoldásszállító, hosszú évek óta ügyfelei között tudhat önkormányzatokat és közintézményeket is. A velük folytatott személyes konzultációk során vált nyilvánvalóvá, hogy a kistelepülések sajátos adottságait és esetleges hátrányait csak egyedi, rájuk szabott, de koncepcionális megoldással lehet orvosolni. A digitalizáció kézenfekvő lehetőséget kínált a kistelepülések felzárkóztatására, ezért önálló programot indítottunk. Tudjuk, számos üzleti projekt indul okosváros gyűjtőfogalom alatt, de ezek szinte kizárólag a nagyvárosok üzleti alapon történő digitalizációját célozzák. A rendelkezésre álló források pedig zömmel ide áramlanak. Programunk különlegessége, hogy a forrásszegény, digitálisan leginkább elmaradott, szaktudástól és információtól leginkább elzárt kistelepülések számára nyitja meg a felzárkózás lehetőségét az infokommunikáció által kínált technológiai háttér segítségével: lakosságmegtartás, közbiztonság, egészségmegőrzés, esélyegyenlőség, oktatás, vállalkozások erősítése – meg akartuk mutatni, hogy a kistelepülések is részesei lehetnek a „Jövő gazdaságának”.

Mit jelentetett számotokra az, hogy sikerült nyernetek?

Sok kollégánk munkája, az Invitech egyik küldetése, a digitalizáció terjesztése, és önkormányzati partnereink vállalkozó kedve lett elismerve a díjjal. Az Effekteam nagyon fontos szerepet tölt be a civil szféra és az üzleti világ között, digitalizációs programunk pedig helyi szinten is rengeteget tud segíteni a kistelepülésen élőknek, a helyi civil egyesületeknek és vállalkozóknak, és ezt a munkánkat egy számunkra nagyon is hiteles szervezet ismerte el.

Mit tanácsoltok az idén ebben a kategóriában pályázni szándékozóknak?

Pályázzanak bátran, mert az is egy fontos tanulási folyamat, ahogy a kiírás szempontrendszerének megfelelően bemutatják projektjüket, és siker esetén még több kedvet kapnak a hasonló, a közjót szolgáló fejlesztésekhez. Jó dolog díjat kapni, az Invitechnél szerencsére megszokhattuk ezt az érzést, az Effekteam pályázatán szerzett elismeréseknek pedig igazi presztízse van.

A pályázatokat július 30-án éjfélig* lehet benyújtani. A pályázati kiírás és minden egyéb pályázati információ a https://effekteam.hu/effekt2030/ linken érhető el.

*Az Effekteam Egyesület vezetősége a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, hogy augusztus 5-e éjfélig meghosszabbítja az Effekt 2030 Díj pályázat beadási határidejét. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!