134 tonna élelmiszer-adomány gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tartósélelmiszer-gyűjtő akciójában a múlt hétvégén a Tesco áruházakban, 44 százalékkal több, mint tavaly. A november 17. és 19. között zajló kampányhoz a Tesco immár 14. alkalommal csatlakozott, hogy vásárlói segítségével támogatást nyújtson a rászorulóknak az ünnepi időszakban. Az adományozott termékek értéke meghaladja a 125 millió forintot, melynek 20 százalékával, azaz 25 millió forinttal az áruházlánc idén is kiegészíti a jótékony célú felajánlásokat.
Rekordközeli eredményt hozott a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi karácsonyi élelmiszergyűjtő-akciója, amelyhez a Tesco vásárlói 134 tonna felajánlott élelmiszerrel járultak hozzá november 17. és 19. között. Az akció országszerte 155 Tesco áruházban folyt, melynek során 44 százalékkal több adományt gyűlt össze, mint előző évben. A legtöbben lisztet, cukrot és tésztát adtak át az Élelmiszerbank önkénteseinek, de többek között rizs, hús- és készételkonzervek, szószok és mártások, keksz, csokoládé, bébiétel, tartós tej vagy kávé is szerepelt az adományok között. A legaktívabbak a budapesti Váci úti Tesco vásárlói voltak, akik összesen több mint 4,5 tonna élelmiszerrel járultak hozzá a teljes mennyiséghez. Az áruház méretéhez arányosítva ugyanakkor a Szolnok-Szandaszőlősön lévő Tesco szupermarketben ajánlották fel a legtöbb adományt. Őket az albertirsai, az üllői, a kunszentmiklósi, valamint a tahitótfalui szupermarketek követik a sorban a top 5 adománygyűjtő áruház listáján.
„Rendkívül büszke vagyok vásárlóinkra, akik egy jó cél érdekében ismét szép számban összefogtak, és a 2022-es akcióhoz képest közel másfélszeresére növelték a rászorulóknak szánt élelmiszerek mennyiségét. Köszönöm nekik önzetlen segítségüket, valamint kollégáimnak az odaadó és alapos szervezést, illetve kivitelezést. Örülök neki, hogy vásárlóink jól fogadták és kényelmesnek találták, a karitatív szervezeteknek pedig nagy segítséget jelentettek az idén először elérhető, előre összeállított adománycsomagok, melyek egy négyfős család vacsorájának hozzávalóit tartalmazták. Az összekészített adománycsomagok több mint 80 százalékát értékesítettük a hétvégén. Ha valaki lemaradt az eseményről, de szeretne részt venni a jótékonysági akcióban, november 30-ig adományozhat a Tesco Otthonról felületén, valamint a Wolton keresztüli tescós rendeléssel, ahol négy különböző méretű és értékű adománycsomag érhető el 1000, 2000, 3000 és 5000 forint értékben”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
„Köszönjük mindenkinek, aki akár csak egy szelet csokival vagy egy üveg lekvárral segített szebbé és boldogabbá tenni a nehéz sorsú emberek karácsonyát. Megható, hogy azok közül is sokan támogatnak ilyenkor, akik láthatóan maguk is segítségre szorulnak. Több mint 125 millió forint értékű termékadomány gyűlt össze a Tesco áruházakban, amit az áruházlánc plusz 25 millió forint támogatással egészít ki, további hatalmas segítséget nyújtva egész éves munkánkhoz. Az összegyűjtött élelmiszerekből 27 ezer élelmiszercsomagot tudunk eljuttatni főként időseknek, nagycsaládosoknak, családsegítő szolgálatok és gyermekotthonok ellátottjainak, fogyatékkal élő embereknek, hajléktalanoknak és az ország legelmaradottabb településein lakóknak az ünnepeket megelőző időszakban, illetve a leghidegebb januári hetekben”– mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.