fbpx

Visszatértek az E.ON önkéntesei a tatabányai iskolába

Visszatértek az E.ON önkéntesei a tatabányai iskolába

Az E.ON munkatársai idén májusban már jártak a tatabányai Móra Ferenc Általános Iskolában, ahol az Effekteam által szervezett önkéntes nap keretében ajánlották fel segítségüket. A lelkes önkéntesek most úgy döntöttek, hogy ismét visszatérnek az intézménybe és folytatják a diákok környezetének megszépítését.

Az E.ON számára fontos, hogy felelős szervezetként tegyen a különböző társadalmi csoportok, helyi közösségek jólléte érdekében. A vállalat arra ösztönzi munkatársait, hogy ajánlják fel fizikai segítségüket, szakértelmüket egy-egy jó cél érdekében. A cég több ezer alkalmazottja sok tízezer órában vállalt már szerepet jótékony célú kezdeményezésekben, köztük az Effekteam Egyesület szervezésében megvalósuló önkéntes programokon.

Május végén az E.ON népes csapata vett részt a tatabányai Móra Ferenc Általános Iskola felújítási munkálataiban. Az önkéntesek közreműködésével megvalósult egy ökotanterem, egy kültéri sakktábla és két sziklakert, megszépült az iskola parkja és sportpályája, a régi lambériák helyére új fali panelek kerültek, illetve magaságyások és ülőkék készültek.

Munkájuk eredményén fellelkesülve, a segítők úgy döntöttek, hogy ősszel ismét ellátogatnak az iskolába és folytatják a megkezdett fejlesztéseket. Az októberi önkéntes nap résztvevői két tantermet és egy lépcsőfordulót lambériáztak ki, két másik teremben átcsiszolták és lefestették a lambériát, illetve egy további helyiségben a radiátorokat és csöveket mázolták újra. A lépcsőfordulóban új festést kapott a korlát és felfrissültek a növények. Ez alkalommal sem maradtak el a kültéri munkálatok: a szabadtéri tanteremben táblák felfúrására, a sportpályán pedig játékok felfestésére került sor.

A megszépült terek látványa nemcsak az E.ON munkatársait töltötte el megelégedettséggel, de az iskola diákjai és tanárai számára is nagy örömet okozott, amikor az önkéntes nap után beléptek az intézménybe.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!