Sikeresen zárult a LAFARGE Cement Magyarország Kft. által tavasszal meghirdetett pályázat, így 6 településen újabb 16 közösségi fejlesztő ötlet részesülhet mintegy 4 millió forint összértékű támogatásban. A pályázat lebonyolítását – a korábbi évekhez hasonlóan – most is az Effekteam Egyesület segítette.

A LAFARGE a környezetvédelmi célkitűzések és a folyamatos technológiai fejlesztések mellett ugyanolyan mértékben elkötelezett a helyi közösségek támogatása iránt is. Ennek egyik meghatározó eleme a LAFARGE Közösségi Érték Program, amit idén tavasszal 6. alkalommal hirdetett meg a társaság. A támogatási program keretében a cég csak az elmúlt három év során 65 projekt megvalósításához járult hozzá 13 településen. A megvalósult projektek több mint 20 millió Ft támogatásban részesültek.

A szakértőkből és helyi vezetőkből álló Társadalmi Tanács az idei pályázatra beérkezett több mint húsz pályázatból összesen 16 projektötletet választott ki, amelyek mintegy 4 millió forint összértékű támogatásban részesülnek. A projektek között elsősorban a környezetvédelmet, az egészséges életmódot elősegítő, a hagyományt erősítő infrastrukturális, valamint a helyi közösségi életet fejlesztő programok találhatók.

A kiválasztott projektek között szerepel – egyebek mellett – a Királyegyházai Iskolát érintő három program, amelyek közül kettő a kisiskolások nyári táboroztatását, míg egy az őszi jótékonysági futóverseny megvalósítását célozza. Szintén támogatásban részesül Szentlőrinc városában az immár hagyományosnak számító Gyógynövény Szakkiállítás, valamint a hagyományokat tiszteletben tartó és az egészséges életmódot elősegítő felújítási programok, továbbá Bükkösdön a kulturális értékek megőrzését, a település biztonságának fejlesztését és a szépkorúak közösségi életének ösztönzését szolgáló programok.

A korábbi évekhez hasonlóan, most is az Effekteam Egyesület segítette a teljes pályázati folyamat lebonyolítását: a pályázat kiírásától és a pályázatok adminisztrációjától kezdve az előbírálaton, valamint a pályázókkal való kapcsolattartáson át, egészen a szerződéskötésig. A projektek megvalósulását követően az Effekteam végzi majd a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, valamint az eredményekről és hatásokról szóló összefoglaló riportok elkészítését is.

A LAFARGE célja, hogy hosszú távon együttműködjön a közvetlen környezetében élőkkel és segítse a helyi kezdeményezések megvalósulását, éppen ezért a társaság a következő pályázati ciklusát idén ősszel teszi közzé hivatalos Facebook-oldalán és a www.lafarge.hu honlapon.