Négy éve töretlen a sikere a LAFARGE civil szervezetek számára kiírt Közösségi Érték Programjának. A vállalat az évek során közel 30 millió forint értékben járult hozzá mintegy 100 projekt megvalósulásához 15 környékbeli településen. Az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével megvalósuló pályázatra ezúttal május 27-ig jelentkezhettek a helyi civil szervezetek fejlesztő ötleteikkel.

A Holcim Csoport 2030-ra árbevétele egyharmadát olyan megoldásokból szeretné generálni, amelyek javítják a fenntarthatósági teljesítményt. Stratégiai céljai között szerepel a közösségi értékteremtés és a jólét színvonalának emelése, a jóllét erősítése a vállalat környezetében.

A Közösségi Érték Program pályázatra olyan programterveket, elképzeléseket várnak, amelyek az oktatás, képességfejlesztés, egészségmegőrzés színvonalának javítására, a helyi közösségek mindennapjaiban fontos szerepet játszó infrastruktúra fejlesztésére, valamint a helyi közösségi élet előmozdítására irányulnak. Kiemelten kezelik a környezetvédelmet, a környezettudatos gondolkodást elősegítő kezdeményezéseket.

A pályázatra civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, közalapítványok, szövetségek), szociális szövetkezetek és nonprofit kkv-k jelentkezhetnek, illetve részt vehetnek szervezetek konzorciumai is. További feltétel, hogy a pályázó bejegyzett székhelye és a tervezett projekt megvalósítási helyszíne is a Királyegyházi Cementgyár és a Bükkösdi Kőbánya közvetlen vonzáskörzetében legyen.

A rendelkezésre álló 4.000.000 forintos keretből egy-egy projekttel elnyerhető összeg legfeljebb 500.000 forint. A pályázatokat május 27-ig, az online pályázati adatlap kitöltésével lehetett benyújtani. A támogatott projekteket július 1. és december 15. között kell majd megvalósítani.

A pályázat az Effekteam szakmai támogatásával valósul meg. A teljes pályázati folyamatot a szervezet menedzseli: a pályázat kiírásától és a pályázatok adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton, valamint a pályázókkal való kapcsolattartáson át, egészen a szerződéskötésig. Az Effekteam végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, az eredményekről és a hatásokról az összefoglaló riportok elkészítését is.

A pályázattal kapcsolatos további részletek itt érhetők el: www.palyazat.lafarge.hu