Ismét megnyílt a lehetőség a hazai civil szervezetek számára, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech által meghirdetett – és az Effekteam szakmai közreműködésével lebonyolított – Innomax-díj pályázaton a fenntarthatóság, az oktatás, az egészség vagy a kultúra területén a digitalizáció révén fejlődni akaró közösségek nyerhetnek támogatást. A díjak odaítélésében a zsűri mellett ezúttal is komoly szerep jut a nagyközönségnek. A január 16-án lezárult közönségszavazás nyertese a Magyar Permakultúra Egyesület lett.

Az Invitech által tizenkettedik alkalommal meghirdetett Innomax-díjra november 19-ig lehetett pályázni a fenntarthatóság, az oktatás, az egészség vagy a kultúra területén olyan projektötletekkel, amelyek innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználva, hasznos társadalmi célt szolgálnak. Az előző pályázati szakasz végén iskolások drónprogramozó oktatását, egy interaktív energia- és klímatudatossági szemléletformálási programot, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat segítő applikációt, anyaotthonban élő gyermekek online oktatásban való részvételét, vagy éppen az ember és a természet jobb kapcsolatát elősegítő tudástár kialakítását is támogatták a szervezők.

A neves szakemberekből álló zsűri mellett a nagyközönség idén is aktív szerepet játszik a díjazottak kiválasztásában. A január 16-án lezárult közönségszavazás nyertese – 904 lájkkal – a Magyar Permakultúra Egyesület Fenntartható tájtervezés és felmérés drónnal elnevezésű projektje lett, amely megoldásokat kínál az élőhelyek pusztulása, az agrártájak elsivárosodása és az időjárás egyre szélsőségesebbé válása ellen. A közönségszavazatok beépülnek majd a végső értékelésbe is. A nyertes projekteket idén március és december között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek.