Az idei évtől hazánkban is elérhetővé válik az Academy for Women Entrepreneurs (AWE) program, amely 2019-ben indult útjára és immár 50 országban van jelen. A nemzetközi hátterű program célja, hogy nők számára biztosítson a vállalkozásuk létrehozásához és növekedéséhez szükséges tudást, eszközöket és kapcsolatrendszert. A szervezők május 2-ig várják a vállalkozni vágyó női ötletgazdák jelentkezését.

Magyarország 2021-ben először csatlakozik az AWE globális hálózatához az Amerikai Nagykövetségen keresztül, az Impact Hub Budapest vállalkozásfejlesztési programjait működtető Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány szakmai irányításával. Az AWE lehetővé teszi a nők számára a világ minden tájáról, hogy megerősítsék vállalkozói készségeiket, felépítsék az üzleti modelljüket egy angol nyelvű oktatási program, illetve folyamatos mentorálás segítségével. A most induló AWE Hungary nemzetközi tapasztalatok alapján működik, a 10 hónapos program azonban igazodik a magyar vállalkozói környezethez, hogy a legjobban tudja segíteni célcsoportjának, a magyar női vállalkozóknak igényeit, ennek érdekében kiegészül mentorálással és kapcsolatépítési lehetőségekkel is.

A szervezők május 2-ig várják olyan nem fővárosi, 25-45 év közötti nők jelentkezését, akik megvalósításra váró vállalkozási ötlettel vagy korai szakaszban lévő vállalkozással rendelkeznek, és vállalják, hogy részt vesznek a heti 7 órányi elfoglaltsággal járó ingyenes képzési programon. Jelentkezni egyénileg és egy csapat tagjaként is lehet. A programra összesen 30 női résztvevőt választanak ki, 5 főt Pest megyéből (Budapesten kívül), és 25 főt az ország többi részéből. A kiválasztottak számára nem csak angol nyelvű szakmai anyagokat, képzést és a nemzetközi hálózatba bekapcsolódás lehetőségét biztosítják, de arra is alkalmuk lesz, hogy idén novemberben szakmai zsűri előtt mutassák be a vállalkozásukat, melyet követően a 3-5 legígéretesebb vállalkozó között 25 000 dollárt osztanak szét a benyújtott üzleti terveik és prezentációjuk alapján.

Bővebb információ és jelentkezés: http://awehungary.com/