Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Új Nap – Új Remények elnevezésű közösségi/követes adománygyűjtő kampány, melynek központi eleme egy közös hajnali séta, résztvevői pedig azok az adománygyűjtő követek, akik az eseményen való részvételükkel egy-egy általuk választott jó ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben. A tavalyi kampány során 236 adománygyűjtő követ, 31 különböző jó ügy javára, összesen több mint 30 millió forint értékű adományt gyűjtött.

Az Új Nap – Új Remények a futóversenyeken, illetve a Swimathon eseményeken úszás formájában már évek óta itthon is népszerű, egyre több szervezet javára milliós nagyságrendű adományokat gyűjtő, úgynevezett követes adománygyűjtések új típusa, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő séta. A nemzetközi tapasztalatok szerint ugyanis a világ 10 legnagyobb követes adománygyűjtő kampánya közül 7 valamilyen tematikus séta köré szerveződik. A követes adománygyűjtések főszereplői a követek, azaz olyan önkéntesek, akik egy adott jótékony cél (jó ügy) érdekében valamilyen egyéni vállalást tesznek (az Új Nap – Új Remények program esetében ez a vállalás a korán kelés utáni hajnali séta) és ehhez kapcsolódva gyűjtenek pénzt a cél megvalósítására.

Az esemény főszervezője a Civil Iránytű Alapítvány, a Jóügyekért.hu portál (www.jougyekert.hu) működtetője, amely immár hatéves tapasztalattal rendelkezik a követes adománygyűjtő akciók szervezése terén, közel 100 civil szervezetet összesen több, mint 160 millió forintos bevételhez segítve. Az Alapítvány ez alkalommal is pályázat útján választja ki a programban részt vevő szervezeteket. A pályázaton elindulhat minden Magyarországon bejegyezett jogi személyiséggel rendelkező civil szervezet, civil jellegű nonprofit gazdasági társaság, valamint pályázhatnak jogi személyiséggel nem rendelkező civil közösségek is. A pályázatok benyújtásának határideje 2021. április 23.

Az esemény 2021. október 2-án, országszerte 11 városban, Budapesten, Debrecenben, Egerben, Gödöllőn, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben kerül megrendezésre. A hajnali séta tervezett útvonala városonként változó, az indulási időpontok hajnali 5 óra körül lesznek. A napfelkelte 7 óra előtt várható, a program napfelkelte után mindenhol egy közös reggelivel zárul.

A részletes pályázati felhívás itt érhető el: www.unur.civiliranytu.hu/hu/hirek/unur2021.html