fbpx

Tudásmegosztás a vállalatok társadalmi befektetéseinek hatásméréséről

Az üzleti szektor szereplői sokféle aspektusból vizsgálják saját működésüket, mérik tevékenységeik hatását, értékelik elért eredményeiket, hiszen gazdasági, környezeti és vállalatirányítási szempontból is egyre szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük. Bár az a hatás, amit egy adott vállalat a társadalom életére, a helyi közösségek jóllétére gyakorol, ugyanilyen fontos, ennek mérése ma még komoly kihívások elé állítja a szervezeteket. Az Effekteam legutóbbi munkacsoport találkozójának témája éppen ezért a társadalmi hatásmérés volt. A résztvevők megosztották egymással saját tapasztalataikat, és közelebbről is megismerkedtek azzal a módszerrel, amelyet az egyesület alkalmaz a társadalmi befektetések eredményeinek és hatásainak értékelésére.

Téli szünet az Effekteamnél

Egy újabb mozgalmas, változásokkal teli év végéhez érkeztünk. Tavaly ilyenkor azt reméltük, hogy 2021-ben az életünk talán újra visszatérhet a korábban megszokott mederbe, de a kihívások idén is folytatódtak. Ennek ellenére igyekeztünk mindent elkövetni annak érdekében, hogy a rendkívüli körülmények között is naprakész szakmai információkkal, változatos programokkal és igényekre szabott szolgáltatásokkal segítsük tagszervezeteink és partnereink felelősségvállalási törekvéseinek megvalósítását. Most, az ünnepek közeledtével elmegyünk egy kicsit pihenni, feltöltődni, hogy a jövő év elején újult erővel folytathassuk a munkát. Legközelebb január 4-én leszünk ismét elérhetőek, addig leveleinket csak korlátozottan olvassuk, és kommunikációs csatornáinkat is pihentetjük.
Kívánunk mindenkinek meghitt, békés karácsonyt, és egészségben, boldogságban gazdag új évet!
az Effekteam csapata

Szakmai menedzsert keresünk az Effekteam csapatába

Keressük az Effekteam csapatának új tagját, akihez közel áll a vállalati felelősségvállalás és a fenntarthatóság kérdése, és szívesen csatlakozna hozzánk szakmai menedzserként, hogy közösen tudjuk elősegíteni az üzleti és non-profit szereplők közösségi befektetéseit a valódi, előremutató társadalmi és környezeti változások érdekében.

Izgalmas részletek, érdekességek az Effekt 2030 díj idei döntőseiről

Az Effekteam – hagyományaihoz híven – idén is részletes esettanulmányokat készített az Effekt 2030 díj döntős pályázati programjairól. Az egységes struktúrába szerkesztett gyűjteményben olyan izgalmas témák szerepelnek, mint a vertikális farm lehetőségei a jövő élelmiszerellátásában, a Social Impact Banking szerepe egy méltányosabb társadalom kialakításában, a mobiltechnológia alkalmazása a kapcsolati erőszak elleni küzdelemben, vagy egy új, rugalmas munkamodell bevezetése a vállalati működésben.

„Az ESG egy eszköz, nem cél – a cél a fenntarthatóság”

A felelős vállalati működés kapcsán egyre inkább előtérbe kerül a fenntarthatósági szempontok érvényesülése a termékek előállítása és szállítása, a nyersanyagok beszerzése, a beszállítók tevékenysége és az ellátási lánc átláthatósága terén egyaránt. Arról, hogy mindez mit is jelent a gyakorlatban, az Effekteam október 1-jei konferenciáján lesz szó annak a kerekasztal-beszélgetésnek a keretében, amelyet dr. Schillinger Attila vezet. A Széchenyi Alapok marketing és fenntarthatósági vezetőjét, az ESGCore.com blog szerkesztőjét ennek apropóján kérdeztük.

Felelős termékekkel, szolgáltatásokkal a fenntartható jövőért

Társadalmi szempontból mitől lesz felelős és fenntartható egy termék vagy szolgáltatás? Merre tartanak a hazai cégek, milyen tényezők befolyásolják a vállalati gondolkodást ezen a téren? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi majd a választ az a kerekasztal-beszélgetés, amelyet Szabó Gyula vezet az Effekteam október 1-jei konferenciájának keretében. Az Ökoszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnökével ennek kapcsán készítettünk interjút.

Jelentős hazai vállalatok az Effekt 2030 díj idei nyertesei között

Idén a tavalyinál is több cég pályázott az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára, melyet minden évben azok a példaértékű vállalati felelősségvállalási és fenntarthatósági programok nyerhetnek el, amelyek mérhető, kimutatható pozitív változásokat eredményeznek a társadalom és a környezet szempontjából. A díjat az Effekteam Egyesület október 1-jén megrendezett éves konferenciájának keretében vehették át a szakmai zsűri által kiválasztott kategórianyertesek és különdíjasok, illetve a közönségszavazás győztese.

„Ahol a felső vezetői szint elkötelezi magát a fejlesztések mellett, ott ez a folyamat megállíthatatlanná és visszafordíthatatlanná válik”

Radácsi László PhD, a Budapesti Gazdasági Egyetem stratégiai rektorhelyettese is meghívást kapott az Effekteam Egyesület október 1-jén tartandó éves szakmai konferenciájára, ahol a felelős vállalati beszerzések, beszállítói kapcsolatok, ellátási lánc témájával foglalkozó panelbeszélgetés résztvevőjeként osztja meg gondolatait, tapasztalatait. A szakemberrel egy rövid interjú keretében beszélgettünk néhány olyan érdekes és fontos kérdésről, amelyekről majd részletesen is szó lesz a rendezvényen.

Az ESG szemléletű vállalati működés aspektusait járta körül az Effekteam idei konferenciája

A környezet védelme, a fenntarthatóság kérdése egyre nagyobb problémát jelent az emberiség számára, amely immár rendszerszintű megoldást kíván. A vállalatokkal szemben is növekszik az elvárás, hogy működésük során ne csupán a részvényesi, befektetői érdekeket tartsák szem előtt, hanem a munkatársak, a beszállítók, az ügyfelek, a környezet és az ahhoz tartozó közösségek igényeit is vegyék figyelembe. Az ESG ehhez kínál egy adatalapú keretrendszert, amely környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból vizsgálja és teszi mérhetővé a cégek működését. Az Effekteam idei konferenciáján gyakorló vállalati szakemberek, kutatók és non-profit szervezetek képviselői osztották meg gondolataikat arról, hogy milyen kihívásokat és lehetőségeket rejt magában az ESG szemléletű vállalati működés.