fbpx

A fejlődni akaró közösségek nyertek az InnoMax Díjon

Egy animációs lézerprojektor terve, egy kórházi szolgáltatásokat értékelő online felület, és az egészséges, környezettudatos táplálkozást támogató alkalmazás is elnyerte az Invitech InnoMax Díjat. A pályázatra – melyet idén is az Effekteam Egyesület szakmai együttműködésével szerveztek – a legkülönbözőbb területekről érkeztek az innovatív ötletek, végül a zsűri 5 nyertest választott. Az infokommunikációs cég nagy múltra visszatekintő pályázatának középpontjában a nonprofit szervezetek innovációs törekvéseinek felkarolása állt.

A Tesco vásárlói dönthetnek, hogy ki kapja a legtöbb zsetont

Elindult a szavazás a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában. A vásárlók június 17. és július 14. között tehetik le voksukat az első szakaszból továbbjutó, országosan 181 közösségépítő kezdeményezés valamelyikére. A szervezetek, a szavazatok számának függvényében 400, 200 vagy 100 ezer forint összegű támogatást nyerhetnek. Az áruházlánc a korábbi öt fordulóban összesen több mint 500 szervezetet, közel 150 millió forinttal támogatott közösségfejlesztő programjaik megvalósításában.

Több száz pályázat érkezett a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjára

Egyre népszerűbb a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programja. A hatodik fordulóra országszerte 383 pályázat érkezett. A pályázatokat most is az Effekteam Egyesület független szakértői bírálták el, és választották ki azokat, akik továbbjutnak a június 17-én induló áruházi szavazási szakaszba. Itt dől majd el – a vásárlók szavazata alapján -, hogy ki kapja a 400, 200, valamint 100 ezer forintos támogatást.